A shea vaj szuper. Jó szinte mindenre, főleg kiszáradt, töredezett, ekcémás bőrre. Rajtam van mindegyikből :) A kipirosodott orromat is ezzel kenegetem, a felrepedezett sarkamat is. Könyökre, cserpes ajkakra is kitűnő, és még sorolhatnám.

Amit itt leírok, az egy alaprecept, azért keverünk mást is a sheához, hogy jobb legyen az állaga. A lényeg a készítés folyamata.

hozzávalók:

30 g shea vaj

18 g hidegen sajtolt olaj (oliva, mandula, jojoba stb.)

1 kk kukorica keményítő (elhagyható, de így nem lesz olyan zsíros)

10-30 csepp illóolaj (izlés szerint, szintén nem kötelező)

1 kapszula E vitamin, az eltarthatóságért

Gőz fölött egy üvegtálban felolvasztjuk a shea vajat. Adjuk hozzá az olajokat, keverjük el, majd a keményítőt. Vegyük el a gőzről, és tegyük bele az illóolajokat és az E vitamint (kiszúrva és kinyomva az olajat) is.

Tegyük bele az üvegtálat egy lábas hidegvízbe, és kézi mixerrel verjük pár percig. addig amíg folyékonyból tejszínhab sűrűségű nem lesz. Viszonylag krémszerű állagot kapunk, de nem lesz olyan puha mint a víz alapú hidratáló krémek. Viszont ha belenyúlunk a kezünk melegétől rögtön el kezd olvadni, máris kenhető. Ha túl gyorsan hült ki és nagyon megkeményedik tegyük vissza egy pillanatra a gőz fölé amíg újra felolvad, majd kezdjük előről a hűtést meg verést. A végén tegyük kisebb tégelyekbe, hogy egyszerre csak egybe nyúlkáljunk kézzel. Ugyanis a baktériumok a bőrünkről belekerülnek, és kevesebb ideig áll el. Ez nem gyári krém, nincs tele tartósítószerrel!

A krém soha nem lesz olyan állagú, mint egy hidratálókrém, ne is várjuk tőle. Ebben ugyanis nincs víz, mint a kézkrémekben, ahol sokszor ez a legnagyobb összetevő (!). Nem, ez a krém tisztán hatóanyagokból van, és igenis zsírosak leszünk tőle egy picit, nem szívódik be azonnal. Nincsenek benne nedvesítő anyagok, puffasztó anyagok, amiktől a bőrünk azonnal jobban néz ki, de hosszú távon ártanak, vagy legalábbis nem érnek semmit. Ha a sheás krém használata után szebbnek érzed a bőrödet, az valódi!

Szerző: Lucrezia  2010.02.12. 18:31 76 komment

Címkék: arcápolás recept testápolás keményítő kézápolás illóolaj e vitamin kézkrém shea vaj mandula olaj oliva olaj jojoba olaj arckrem

A bejegyzés trackback címe:

http://lukreciakencei.blog.hu/api/trackback/id/tr121752881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

edinalorincz · http://edinalorincz.com/photoblog 2010.03.08. 10:14:02

Kedves Lukrécia! Elfogyott a kakaóvajas testápoló, ezért nekiláttam a sheával kísérletezni. A mostani verzió olajjal "puhított", de kipróbálnám vízzel keverve is. Szerinted (növényi?) emulgeálószert hol tudnék venni? Illetve arányosan mennyire van szükség belőle, ha sheát szeretnék vízzel összekutyulni?

Lucrezia 2010.03.08. 12:58:10

@edinalorincz: Szia, sokféle emulgeálószer létezik. Ha jó hatást szeretnél elérni, minél kevesebb vizet tegyél bele, mert a bőrünknek nem a vízre van szüksége. Dr. Rózsa Sándor szerint (Testápoló kislexikon) az un. hidratáló, kevésbé zsíros krémek még száríthatják is a bőrt, csak az azonnali hatásuk az, hogy hidratáltnak tűnik.
Szóval, amit használhatsz emulgeátornak: lehet kapni szójalecitint kapszulában, én azt szúrtam ki mint az E vitamint, és azt használtam. A lecitin nagyon jó emulgeáló szer, de mivel a kapszulában nem tudom milyen a pontos összetétel, ne sok vízhez használd. Én próbáltam, működik, elég egy-két kapszula, csak lassan keverd bele a vizet.

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.04.01. 19:20:42

Kedves Lukrécia!
Azt szeretném kérdezni, hogy milyen olajakat és illóolajatat kéne vajon használni ebbe a receptbe zsíros bőrre? Egész pontosan korpás szeborreás bőrre...
A jojobáról hallottam jókat, meg a szőlőmagolajról, de az avokádó is szimpatikus, Illóolajban viszont teljesen tanácstalan vagyok, vagy 7-8 féle szóba jöhet, én meg olyan 2-3-4 félénél megállnék...

Lucrezia 2010.04.01. 19:54:43

@EE version: Szia! A te bőrödre lehet hogy érdemes lenne magában a shea vajat kenni, ha olyat sikerül beszerezned ami nem nagyon kemény. Ha olajat kevernél hozzá, talán a szőlőmag olaj a legjobb zsíros bőrre, a jojoba és az avokádó kicsit zsírosabb érzetet kelt. Az illóolajok közül pedig a levendulával biztos hogy nem tudsz melléfogni. Az jó mindenféle bőrre, gyógyít sokféle bőrproblémát, és ez az egyetlen illóolaj amit hígítatlanul is lehet a bőrre kenni. Ezen kívül ha akarsz tehetsz bele bármelyik zsíros bőrre ajánlott olajból (citrom, ciprus, bergamott, geránium, szantálfa, teafa) ami éppen tetszik. Érdemes előtte használni teafa olajas-almaecetes arctonikot a bőrtisztításra.

edinalorincz · http://edinalorincz.com/photoblog 2010.04.01. 20:39:51

Nemrég elkészült a sheás-olivás nagyonegyszerű kutyulmányom, amibe levendulát tettem, és imádom!!! :) Órákkal később is azt érzem, mintha most zuhanyoztam volna.
(Próbálkoztam még lecitin és víz hozzáadásávál a sheához, de kicsapódott... :( )

Lucrezia 2010.04.01. 21:07:13

Szerintem is a sheavaj víz nélkül a legjobb, egy kevés hozzáadott olajjal. Egyébként úgy tudom a sheavaj maga is emulgeál egy kicsit, tehát egy kis vizet fel kell tudni vennie. Mindkettő azonos hőmérsékletű volt? Apránként adtad hozzá a vizet, és verted habverővel amíg ki nem hűlt? Nekem a múltkor kicsapódott a víz a hajpakolásból, de hirtelen hűlt ki amikor éppen nem kevergettem.

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.04.03. 12:21:58

Köszönöm szépen a tippet! :)
Végül szőlőmagolaj ment bele, meg levendula és teafa. Kíváncsi leszek, hogyan hat majd :)

Lucrezia 2010.04.03. 23:57:29

Szia, szerintem jól választottál. Feltétlenül tájékoztass majd róla, hogy vált be.

julieestelle 2010.04.13. 14:44:17

sziasztok,

az az alapveto kerdesem lenne, hogy hol lehet kapni es szerintetek hol erdemes shea vajat venni?

elore is koszi a valaszt :)

Bémesi 2010.04.13. 15:39:04

@julieestelle: Szia! Itt, valamelyik kommentben kaptam én is egy jó sheavaj lelőhelyet: shop.ebay.co.uk/poplarsheabutter/m.html?_nkw=&_armrs=1&_from=&_ipg=. Jó minőségű, és a légolcsóbb, amivel idáig találkoztam. Ha problémás az angol rendelés, akkor itt is megnézheted. Ezt ugyan nem ismerem, de sokan dícsérték egyéb fórumokon: www.jomtom.hu/shea_vaj_hasznalata.html. Vagy még itt is tudsz: sheavaj.unas.hu/. Csak ezek sokkal drágábbak. Üdv!

Lucrezia 2010.04.13. 21:43:40

Még hozzátenném, hogy a Teszveszen is láttam olcsón shea vajat (1400 Ft 100g), a postaköltség is kevés volt. A minőségéről viszont nem tudok beszámolni. Jomtomnak szerintem jó shea vaja van, de teljesen más, mint az Ebay-es, Jomtomé csontfehér, kemény, visszafogott illattal, az Ebay-es sárgás, puhább, füst illatú. Valószínűleg mindkettő jó, csak más.

Bémesi 2010.04.14. 10:59:30

Fórumokon azt írják, hogy ha nagyon fehér a sheavaj, akkor az finomított... Én nagyon meg vagyok elégedve az ebay-essel, az enyém is sárga, és tényleg füstös szagú.

Narancshab 2010.04.14. 14:39:07

Én először a http://www.sheavaj.hu-ról rendeltem. Az sárgás, kevésbé erős az illata, és kellemes az állaga, nem kemény, kenhető, szeretem. A teszveszről is rendeltem (1300 Ft/100g). Ez sötétebb, erős füst szaga van, és szemcsés. Ez a szemcse a bőrön szétmasszírozható, de amikor gyulladt volt az arcom, ez nem volt épp kellemes. Hatásra nem vettem észre különbséget, de máskor ilyet biztosan nem veszek.

stikee 2010.04.14. 21:44:51

Szia, nem tudom mennyire számít önreklámnak, ha igen nyugodtan töröld, de ha minden igaz jövő hét elején lesz shea vajam, amiből szeretnék eladni... sztem 1100 Ft/100 gramm áron. Ha valakit érdekel várjon jövő hétig :D JAH és NEM vagyok kereskedő szimpla krémkutyulós leányzó :)(ezért az olcsóság:) és mert kicsit "berendeltem", nem fog időben elfogyni)

Lucrezia 2010.04.14. 22:29:35

Szia Stikee!
Semmi baj, ha gondom lesz az üzleteléssel, úgyis szólok! Honnan való a shea vaj?
Narancshab: amit az ebayen vettem az is füst illatú és kicsit szemcsés. A sheavaj.hu-n állítólag valamilyen mechanikus módszerrel finomítják eladás előtt. Nem rendeltem még tőlük, tényleg így van?

stikee 2010.04.15. 00:13:04

Szia,
Angliából hozza az egyik ismerősöm. Eredetileg saját és barátnői célra lett volna... de azóta utánaolvastam, hogy milyen gyorsan fogy másoknál, így lehet kicsit sokat rendeltem:) Mindenképp megírom, ha megkapom, hogy milyen állagú, szagú stb. :)

phoenix25 2010.04.15. 10:38:56

Sziasztok,

eddig csak csendben olvasgattam a blogot, nagyon örülök, hogy rá találtam, magam is kisérletezek különféle "kutyulmányokkal" :)
kedves Stikee, engem érdekelne a sheavaj, hogyan tudnék hozzá jutni?
sajnos kezdő vagyok fórumozás-hozzászólás terén, az előbb is alig találtam meg, hol tudok írni, így talán jobb lenne e-mailen egyeztetni

Bémesi 2010.04.15. 12:29:10

Sziasztok lányok!
Organikus (bio) jojobaolaj érdekel valakit? 200ml-em van 2900 pénzért, semmi hasznom nincs rajta, csak én is többet rendeltem. Innen van: www.akomaskincare.co.uk/product.php/192/jojoba_oil__organic_. Üdv!

niamano · http://www.hibiscusforrest.com 2010.04.22. 22:41:19

@Lucrezia: megkérdezhetem az e-bayes eladó nevét?.. akár privátban is megköszönöm, mert akkor nem kísérletezek, hanem rendelnék a nálad már beválttól. Köszi!

Pixiepie 2010.04.22. 22:49:35

Lucrezia! Még egyet szeretnék kérdezni. Most szeretnék rendelni sheavajat jomtom-tól. Ehhez a recepthez a nyers sheát, vagy a finomítottat vegyem? Vagy mindegy?

Noiniki 2010.04.23. 07:37:16

@stikee:
Szia!
Csak most találtam rá erre az oldalra, regisztráltam, s mindjárt kérdezném is Tőled, hogy kaphatnék-e én is a "feleslegedből", ha még van "felesleged", nem fogyott el.
Köszi!

stikee 2010.04.23. 10:28:03

@Noiniki: Szia, írj az uzenet87@freemail.hu-ra, megírom, hogy mennyi van még és az elég-e neked :)

Lucrezia 2010.04.23. 16:15:28

@niamano: poplarsheabutter
remélem még működik, mostanában nem hallottam róla
az ő shea vaja kicsit füst illatú, sárgás, viszont kenhető

Lucrezia 2010.04.23. 16:17:02

@Pixiepie: a nyers shea vajat
a finomított azért jó, mert rögtön lehet kenni, de receptbe fölösleges
amúgy jomtom vaja csontfehér, keményebb, de az illata nem füstös (nagyon szeretem az övét is)

niamano · http://www.hibiscusforrest.com 2010.04.23. 17:19:38

Biztos működik, mert én is pont őt szúrtam ki :)

ttimeea 2010.05.06. 13:03:52

Lucrezia: Érdeklődnék, hogy nem tudnál-e rendelni nekem is 1 tégely shea vajat az e-bayről. Természetesen előre elutalom az összeget (postaköltséget + a Te banki költségeidet is). Megoldható a dolog?

Zsidanna 2010.05.06. 18:45:49

Szia Ttimeea!

Tudom, nem pont nekem írtad, de esetleg tudok segíteni. Én most rendeltem sheát onnan, nagyobb mennyiségben, igaz még nem jött meg de ha gondolod akkor majd tudok neked eladni belőle. Ha érdekel, akkor írj!
További szép napot!

Lucrezia 2010.05.06. 22:27:48

Kedves Ttimeea, bármiben szívesen segítek, ha tudok. De ha Zsidanna tud adni most, azzal jobban jársz, nem kell rá várnod. Nekem is van elég, ha sürgősen kell, illetve nem tudom, Stikee kollégánk eladta-e az összes feleslegét. Merre laksz, kihez laksz közelebb?

ttimeea 2010.05.07. 16:05:30

Lucrezia: úgy néz ki Zsidanna tud segíteni, legalábbis a kapcsolatot már felvettük. Nem tudom kihez lakom közelebb, de a postaköltségeket és a banki költséget is bevállalom, mert így is jobban jön ki az ember. Egyébként lehet, hogy érdemes lenne ha sokan összefognánk. Talán kint is kedvezőbb árat lehetne elérni.

Pixiepie 2010.05.18. 19:01:32

Fiatalok! Segítsetek! Megjött a sheavajam, kutyulok, mint a güzü, viszont nem jó a mérleg, nem tudok grammot mérni, csak ml-t. 30 g shea, az kb 1 evőkanál? A 18 g olajat sem tudom pontosan belőni...:( Tud valaki segíteni? Előre is nagyon köszi!

Lucrezia 2010.05.18. 20:29:24

Szia!
Szerencsére pont ez a recept az, aminél nem gáz ha pontatlanok az arányok. Kb. fele mennyiségű olaj kell, mint shea vaj. De lehet akár kísérletezni is, más lesz a keménysége. 30g shea nekem három púpos evőkanál lett, folyékony állapotban viszont 5-6 kanál. Az olaj nagyjából annyi ml ahány gramm, tehát 18 ml, az kb. 3 evőkanál. A lényeg a keverés! Akkor lesz krémes, ha kihűlés közben végig kevered. Sok sikert!

Pixiepie 2010.05.18. 20:49:05

Nagyon köszi! :)))
Képzeld, nem bírtam kivárni a választ, és csináltam egy pici adagot, nagyjából úgy, ahogy írod. Egy evőkanál ajhoz tettem fél evőkanál olajat, de sajnos keverés közben nekem cseppet sem hasonlított a tejszínhabra, abszolút nem habosodott és nem is sűrűsödött. Talán kicsit fehéredett. :( Most betettem a hűtőbe, holnap megpróbálom újra, addig is ez is jó lesz biztos valamire...

Lucrezia 2010.05.18. 20:54:17

Habverővel keverted? Akkor habosodik, és sűrűsödik, amikor hűl. Ezért szoktam vízfürdőbe tenni, hogy gyorsabban hűljön. Viszont amikor már kezd kihűlni muszáj keverni, hogy krémes állaga legyen. Majd meglátod milyen, lehet, hogy több shea vaj kell bele.

Pixiepie 2010.05.18. 22:07:26

Igen, elektromos habverővel, de úgy látszik későn kezdhettem el és már hűlt egy kicsit. Holnap megpróbálom ahogy írtad, több sheával. Köszi szépen!

Zsidanna 2010.05.18. 22:09:37

Sziasztok

Hátha tudok segíteni, mert én is így jártam a krémmel. Nekem már hidegnek tűnt, de még mindig folyt, aztán én is betettem a hűtőbe, végül egy keményebb krémet kaptam, és kicsit keményebb lett, de jól kenhető. Szóval lehet mégse rontottad el :)

Zsidanna 2010.05.18. 22:13:45

bocsi, elrontottam, szóval krémesebb lett, és kicsit keményebb

Pixiepie 2010.05.18. 22:50:45

@Zsidanna: Köszi szépen! :) Azért nem szándékoztam kidobni, mindenképp kipróbálom. Csak várok reggelig, mert múltkor az ajakbalzsammal is így jártam, aztán egy nap múlva tök jó lett. :)

Pixiepie 2010.05.19. 18:38:58

Jelentem krémesebb lett nekem is. :) Azonban ha felkenem, olyan olajos, de gondolom az nem baj.

Lucrezia 2010.05.21. 12:22:18

Szia Pixie! A shea vaj ahogy felmelegszik olaj lesz. Ezért ha a bőrödre kened, a melegétől ott is olajos lesz. De elég hamar felszívódik.

Szeszy 2010.06.23. 15:25:45

@Bémesi: Szia! Lehet, hogy egy kicsit későn kérdezem, de van még a jojoba olajodból? Ha igen és még tudnék venni, akkor légyszi írj az e-mail címemre: chibi@citromail.hu
Köszönöm!!!

Bémesi 2010.06.24. 21:52:43

@Szeszy: Szia Szeszy! Sajnos már nincs... Olyan sokáig nem volt rá jelentkező, hogy nagyvonalúan elhasználtam szappankészítéshez... :-) Tényleg sajnálom!
Üdv, Bémesi

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.08.02. 11:36:37

Sziasztok!
Szeretném elajándékozni elfekvő sheavaj készletemet. 3 db 80g-os tégely, az egyikből hiányzik kb a harmada. Tök friss, nincsen vele semmi gond, csak az, hogy kaptam máshonnét fair trade vajat és ennyit összesen tuti nem fogok elhasználni időben. Szóval nem selejt, se semmi, csak a másik szimpatikusabb. Ha valakit érdekel, az írjon emailt, kodoju a hotmailnél (bocsának a béna kódolásért :)

stikee 2010.08.06. 22:45:26

A nagy krémkevergetés közben sikerült összeállítanom egy napégésre való krémet, amibe turmixoltam japán kristálygombát és aloe vera belső részt is! A legmeglepőbb dolog számomra az, hogy már lassan egy hónapja nem volt hűtőben és még mindig nem romlott!!! pedig max egy hetet adtam neki, főképp, hogy semmivel sem tartósítottam:) Ötletek??? Tulajdonítsam a gombának ezt a hatást??? Amúgy a krém jó lett,kítűnően hámosít, bár egy nagyon picit darabosabb, olyan shea vaj-szerű, vagy a kristályg. miatt vagy másik mixer miatt:)

Gyöngyi69 2010.08.25. 22:48:47

Sziasztok!
Ha van valakinek az ebay-ről eladó shea-vaja, szívesen vennék át tőle! Úgy is jó lenne, ha valaki mostanában rendel, szívesen beszállnék a rendelésbe. Kókuszvaj, vagy olajok is érdekelnek, mert kezdő vagyok, még semmim sincs :(
Az oldal viszont szenzációsan jó!
Szép estét Mindenkinek!

viziboci 2010.09.03. 11:51:06

Sziasztok! Szeretnék ebay-ről rendelni shea vajat én is és társakat keresek, mert elég drága a szállítási költség. Ha valakit érdekel jelentkezzen. Köszi.

Levendulalany 2010.09.11. 09:28:46

Sziasztok!

Szeretnék az ebay.uk-ről rendelni bio shea vajat és kakaóvajat. Van tapasztalatok az ebay-jel? Melyik fizetési mód a legjobb? Nagyon köszi a válaszokat (küldhetitek a freemailre is, gsarkadi -nak)!

t.bernadette · http://bernadette31.blogspot.com/ 2010.09.15. 21:36:39

Nem tudom hol kérdezzem. Van valakinek tapasztalata psoriasissal? Egy kedves ismerősöm kérdezte. Így első blikkre tiszta sheát ajánlottam neki. Jól tettem? Meg lehet turbózni valamivel?

viziboci 2010.09.24. 12:48:32

Sziasztok. Valaki tudna nekem segíteni? Tegnap megpróbáltam először elkészíteni a shea vajas alapreceptet és bármit csináltam vele csakis olyan olajos állaga maradt. Lehet túlságosan megmelegítettem? De utána vizes fürdőbe is raktam, vártam is és miután már teljesen hideg volt akkor is kevertem, de csak olyan folyós maradt. Mit csináljak, hogy olyan krémes, tejszínhabos legyen, amilyennek Lukrécia leírta. Köszönöm.

gyopper 2010.09.30. 09:02:56

Sziasztok!

Nekem meg az lenne a kérdésem, hogy 1 kapszula E-vitamin az hány gramm, mármint kapszula nélkül...vagy azt nem lehet "túladagolni"? :)
Köszi!

Lucrezia 2010.10.03. 21:56:21

@gyopper: Szia! Bocs, hogy csak most válaszolok. Az E vitamint nem fogod tudni túladagolni, még jót is tesz a krémekben. Vannak olyan arckrémek, amikbe több evőkanál E vitamint kell tenni. Egyébként a hatóanyag tartalom számít, amit én használtam az 200 mg tartalmú.

gyopper 2010.10.04. 13:23:20

@Lucrezia: Köszönöm!
Nekem E-vitaminom van üvegben...tuti jó az bele :)

Lucrezia 2010.10.04. 13:50:59

@gyopper: De jó neked! Honnan szereztél üveges E vitamint? Sokkal praktikusabb, mint kapszulákat kinyomkodni. Mikor beleszúrom a hústűt gyakran felsértem a kezem :(

Narancshab 2010.10.04. 18:23:13

@Lucrezia: Szia Lukrécia! A Cosmio-n lehet kapni: webshop.cosmio.hu/product.php?id_product=34
Továbbra is nagyon jó az oldalad, sőt...! :-)

gyopper 2010.10.05. 08:50:57

Narancshab jól mondja, én is ott veszem!

modimoo 2010.10.07. 07:59:07

Sziasztok! Mostanában szeretnék rendelni az e-bayről néhány illó-és bázisolajat ettől a felhasználótól: stores.ebay.co.uk/Belenos-Therapy. Már vásároltam tőle, szerintem jó minőségűek a termékei, ha esetleg szeretne valaki betársulni, akkor írjatok! :-) Szép napot mindenkinek!

luna84 2010.10.17. 18:36:18

Sziasztok!
Ha folyékony E-vitamint tennék ebbe a krémbe, akkor abból mennyit tegyek bele? 1 kávéskanálnyit?

Lucrezia 2010.10.17. 21:26:12

@luna84: Szia, sajnos még mindig nem szereztem magamnak folyékony E vitamint, hogy válaszolni tudjak. Az üvegen nincs rajta, hogy egy csöppben mennyi E vitamin van? 200 mg van egy kapszulában.
Egyébként meg, miért nem tennél bele egy kávéskanállal? Manapság divatos az E vitaminos krém, olvastam olyan receptet, amiben ez volt a fő hatóanyag, és elég sokat raktak bele. Ennyi biztos, hogy nem árthat.

margarethe 2010.11.22. 15:52:05

Kipróbáltam. Mandula és szőlőmagolaj lett a hidegen sajtolt olaj.Az illólaj pedig levendulaolaj. Ment még bele 2 db 100 mg-os E-vitamint, biztos ami biztos.:-)
A bőröm szereti ezt a krémet. Puha és szépen hidratált lesz tőle az arcom. Volt egy-két pattanás-hegem, mert rosszul nyomkodtam, így megvastagodott a helyén a bőr, és nem nagyon múlt. Ez a krém nagyon szépen puhítja, gyógyítja. Látványos, komolyan. Gondolom, a shea és a levendulaolaj is gyógyítja a bőrt.
Mindegy, a lényeg, hogy ez is bejött. :-)

Lucrezia 2010.11.22. 22:10:18

@margarethe: Nagyon köszi a hozzászólást! Jó hallani, hogy a shea vaj és az illóolaj ilyen jótékony hatással van a bőrödre. Így mások is használhatják, ha hasonló problémájuk van.

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.11.27. 14:44:23

Sziasztok!

Találtam egy német céget, ami mindenféléket árul. Egész konkrétan, JomTom-tól vettem illóolajat, és ez a cég gyártja, rajta van a címkén. Én alapvetően nem szeretném megkerülni a magyar viszonteladót, mert sztem nagyon korrekt, de a cég kínálatának icipici töredékét árulja csak.
Amiért másnak is érdekes lehet: 3 illót vettem eddig: levendula, teafa, grapefruit. Papírra csöppentettem, semmi zsíros nyom nem maradt, a grapefruit helye maradt picit sárgás, de sztem ez normális. Szóval eddigi tudásom szerint ezek nagyon minőségi olajak, főleg az árukhoz képest.
Egy szó mint száz, szeretnék innét rendelni egy pár illóolajat, de: nincs számlán pénzem (ez mondjuk még megoldható), nem tudok németül (ez kevésbé...), és a postaköltség fajlagosan nagyon sok lenne.
Érdekel esetleg valakit ez a dolog?

Lucrezia 2010.11.28. 17:01:59

@eeversion: Szia! Engem érdekel, csak a német gondot okoz. Igyekszem átnézni és lefordítani, aztán akár megírom ide is az árakat, hátha más is kedvet kap. Csak ne lenne nálam mindig hóvége...

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.11.28. 17:31:43

@Lucrezia: hát, most nálam is nagyon hóvége van, meg ami kell, inkább ilyen általános felvetés volt ez :) Amúgy JomTom pont tegnap végül is felvette a kínálatába az olajak újabb jelentős részét. A postaköltség a német oldalról nem tudom, hogy mennyi, az alap árak persze jóval olcsóbbak, mint JomTomnál, de ha valaki csak kevesebb félét rendelne, legalább most már itthon is elérhető egy jó részük. Azért annyira izgalmas szerintem ez az olaj, mert kb ugyanolyan áron van, mint az Aromax és a Naturol, sőt, és sztem sokkal jobb minőségű. Mondjuk olyan nagyon nem értek hozzá.

csakmoni 2010.12.26. 09:14:23

@eeversion: Sziasztok! Én innen vásároltam: sheanatura. Az árak és a minőség is jó, gyorsak és korrektek.Kapható sok minden,hidegen sajtolt olajok, emulgeálók, vajak,illóolajok, E-vitamin stb.

Lucrezia 2010.12.30. 14:56:40

@csakmoni: De jó, hogy kipróbáltad! Már én is néztem a neten, de így Karácsony előtt nem volt pénzem rendelni. Pedig tényleg jó dolgok vannak, jó áron.

Eszter66 2011.01.08. 23:52:20

Kedves Lucrezia!

Sheavajat szeretnék venni,több oldalon megnéztem már az árakat,és ezt találtam:

hazikence.hu/szappan-alapanyag-rendeles?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=11&category_id=1
Ez a legolcsóbb ár,szinte a töredéke a többinek.
Lehetséges volna ilyen különbség szerinted?

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2011.01.09. 14:16:56

@Eszter66: Ez finomított shea vaj, semmit nem tud. Mármint, töredékét annak, mint amit a finomítatlan.
A legrosszabb a finomított, ennél egy fokkal jobb a bio (ez is valamennyire kezelve van, de legalább nem szednek ki belőle mindent, de hát ez már pl nem csontszínű, hanem fehér...), aztán jön a finomítatlan, és akkor még ilyen úri huncutságok, h fair trade, ami ugyanazt tudja, mint a finomítatlan, csak az afrikai nénit is valamennyire megfizették a munkájáért, aki csinálja.
Másrészt natúr és natúr shea között is lehet különbség egyrészt termőhely szerint, másrészt az elkerülhetetlen minőségi különbségek is szerepet játszhatnak (ugyanaz a golden alma az egyik termelőnél finom, a másiknál nem...).
Én úgy vélem, hogy olyan beszerzési forrást kell keresni, aki nem reklámoz, nincs saját egyedi tégelye meg üzlete plázában, hanem sima netes rendelős gyógyszertári fehér tégelyes valami, és akkor tudhatod, hogy amit kifizetsz, az a termék és kész. Ezen belül pedig az ár és a minőség nagyjából összefügg.

Eszter66 2011.01.09. 18:40:47

@eeversion:Nagyon köszönöm a választ!:))
Kezdő vagyok és minden info aranyat ér!!!:-))
Csodás ez az oldal!

Lamancha 2011.04.26. 14:57:04

Akkor ez jó lehet éjszakai arckrémnek, kézkrémnek és sarokápolónak is? Köszi!

Lucrezia 2011.04.26. 18:45:03

@Lamancha: Igen, ez mindenre jó, elvileg. Egyetlen hátránya, hogy nehezebben szívódik fel. És vannak, akik érzékenyek a shea vajra, sajnos.

arikan 2011.09.27. 20:38:12

1-1,5 hét múlva szülök, az elmúlt 4 hónapban 8-10 alkalommal tömény seavajjal kentem be magam. Nem tudtam, hogy hígítani kell a sok "A" vitamin miatt. Lehet-e baja a babának?