Elkezdtem nézelődni a neten, hogy valami jó arcradír vagy testradír receptet találjak, amit megírhatnék a blogomba. Egyszer csak megakadt a szemem egy barna cukros, shea vajas testradíron. Nos, az Avonnak van egy ugyanilyen terméke a Planet Spa családban. Amikor még nem foglalkoztam komolyan a méregkeveréssel (helyesbítek: a méreg nélküli keveréssel), nagyon tetszett nekem ez a testradír. Írtó jól hangzik, mert a barna cukor olyan gusztusos és természetes, és közben még hidratál is a shea vaj tartalmával, ami ugye egy nagyon felkapott anyag mostanában. Persze akkoriban nem nézegettem a termékek összetételét, nem is értettem volna sokat belőle. Most viszont eszembe jutott ez a szuper kozmetikum, és megnéztem, mi áll az apróbetűs részben.

Az első természetesen a víz, vagyis ebből van benne a legtöbb. Ami végülis nem ártalmas, csak minek annyi pénzt kidobni valamire, aminek a nagy része víz? Ezután a második anyag még meglepőbb: polietilén. Nem vagyok kémikus, de úgy rémlett, hogy ez egy műanyag. Rékerestem, és igen, ebből készítik a nejlon zacskókat. A műanyagok pedig mind kőolajból vannak, ezt gondolom tudjuk. Na de menjünk tovább, Sodium Olefin Sulfonate egy habképző anyag, szintén kőolajból. Ezután jön a glicerin. Ezzel csak az a baj, hogy szárítja a bőrt, de sebaj, úgyis lemossuk magunkról. De még mindig nem érkeztünk el a radírozáshoz, pedig már az első négy, legnagyobb arányú összetevőn túl vagyunk.  Cocamidopropyl Hydroxyxsultaine, Triethanolamine: megint két kőolaj alapú habképző. Cocamide Mipa, Lauramide Mea: na ezek végre kókuszolajból készülnek, szintén habképzők. Egy kicsit sok már a habból nem? Végülis ez csak egy radír, nem egy tudfürdő. Fragrance: ez a mesterséges illatanyag. Nem szeretjük, mert ezek mind kőolajból vannak, és egyébként is gyűjtőnév, nem lehet tudni melyik (akár rákkeltő) illatanyagot jelöli. No és ezután jön a  Butyrospermum Parkii, vagyis a Shea vaj, amiből kevesebb van, mint az illatból! Néhány csepp esetleg? Ezután az is kiderül végre, mivel radíroz a krém: dióhéj porral. Akkor miért nem ez a neve? A cukor, vagyis a szaharóz jóval hátrébb van, elenyésző mennyiségben. A többit nem részletezem, van benne még tartósítószer és néhány érdekes dolog, de ez már a vége.

Nahát akkor, minek is kéne nevezni ezt a terméket az összetevői alapján? Tusfürdő nejlonnal és glicerinnel. Én erre szavazok.

Ha bárki rosszul érezné magát azért, mert ott áll ez a termék vagy hasonló a fürdőszoba polcon, ne tegye. Én évekig használtam az Avon kozmetikumait, sőt terjesztettem is egy szűk körben, és nem vettem tudomást a már akkor is hallható hangokról, akik kétséget akartak ébreszteni bennem. A homokba dugtam a fejem, na.

De fel a fejjel! Holnap megírom az igazi, barna cukros-shea vajas testradír receptjét!

 

Szerző: Lucrezia  2010.04.06. 16:30 Szólj hozzá!

Címkék: cikkek arcradír karos anyagok

A bejegyzés trackback címe:

https://lukreciakencei.blog.hu/api/trackback/id/tr141898404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása