Amikor ezt a testradírt készítettem, alig tudtam megállni, hogy ne egyek bele, annyira gusztusos volt. Jót tesz a problémás bőrnek is, és akár minden nap használható. A barna cukor finoman szedi le az elhalt hámsejteket, és AHA sav tartalmával ápolja a bőrt. A mandula olaj, a shea vaj és a méz hidratálja a bőrt, ezért használat után nem feltétlenül kell testápolót magunkra kenni.

1/2 csésze barna cukor

2 evőkanál mandula olaj (más olaj is jó)

2 evőkanál shea vaj

1 evőkanál méhviasz

1 evőkanál méz

10 csepp vanilia illóolaj vagy kivonat

4 csepp szantálfa olaj

4 csepp ylang-ylang olaj

Gőz fölött olvasszuk fel a shea vajat és a méhviaszt, öntsük hozzá a mandula olajat majd vegyük le onnan. Keverjük bele a barnacukrot, és most, hogy már nem meleg a massza adjuk hozzá a mézet és az illóolajokat. Jól dolgozzuk el. Tegyük egy zárható üvegbe, és hagyjuk teljesen kihülni. Aki krémesebb radírt szeretne, tehet akár több olajat vagy mézet, de ha darabosat szeretnénk, akkor kevesebb olaj kell, és egy teáskanál méz.

Zuhanyzáskor a vízes bőrre vigyük fel és masszírozzuk körkörös mozdulatokkal a bőrbe. Ha van időnk, kicsit rajta is hagyhatjuk a bőrünkön, hogy még jobban ki tudja fejteni jótékony hatását. Ezután öblítsük le vízzel, de ne használjunk szappant vagy tusfürdőt. Hagyjuk, hogy a bőrünk kicsit olajos maradjon, hamar elmúlik viszont hidratált lesz. Persze ha nem elég, bekenhetjük még magunkat testápolóval - lehetőleg valami természetessel, például egy kis mandula vagy oliva olajjal amibe néhány csepp illóolajat tettünk.

Szerző: Lucrezia  2010.04.07. 14:02 8 komment

Címkék: recept méz illóolaj méhviasz testradír shea vaj barna cukor mandula olaj oliva olaj

A bejegyzés trackback címe:

http://lukreciakencei.blog.hu/api/trackback/id/tr581899291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bémesi 2010.04.13. 08:41:49

Szia Lucrezia! Nem tűntem el, csak most nem volt olyan sok időm a gép előtt. Ezt a testradírt tutira megcsinálom, nagyon jó volt az előtte való cikk is! Muszáj beszámolnom arról, hogy a dezodort már a férjem is használja, most cserélte le a méregdrága stift-jét! Viszont most csinálnom kell egy szigorúan teafásat, mert ő azt szereti... :-)

Lucrezia 2010.04.13. 21:50:24

Szia, örülök hogy megvagy :)
A testradírt érdemes kipróbálni, és a múltkor szőrtelenítés (szőrtépés) előtt használtam, és nagyon simán futott végig a gép a lábamon! Mivel fürdés után volt, a bőröm is puhább volt így kevésbé volt fájdalmasan is. Asszem gyakrabban fogom használni, hogy ne nőjön a szőr a bőr alá, mert az elég kellemetlen.
Klassz, hogy a férjednek is tetszik a dezodor. Akár illatosíthatod valami összetett férfi illattal mint a férfi parfümöknél. Szantálfa, cédrus, pacsuli...

Riacska 2011.03.01. 07:34:19

Szia,

Szeretnem megkerdezni, hogy ezt a testradirt hutoben kell-e tarolni es mennyi ideig all el, vagy az osszetevoknel a megadott mennyisegek csak egy alkalomra elegendoek.
Elore is koszi

Lucrezia 2011.03.04. 18:44:18

@Riacska: Szia,
én nem tároltam hűtőben, hanem a zuhanyban és nagyon sokáig elállt, nem romlott meg. Nem is tudom, 5-10 alkalomra, attól függően hogy mennyire kened be vele magad. Én csak a lábamra használtam szőrtelenítés előtt, ezért sokáig elég volt. Ha teljes testre használod, akkor persze hamarabb elfogy.

Timi1983 2011.03.24. 05:34:46

Megcsináltam tegnap..hihetetlen hogy a cukor nem olvadt el...megyek és kipróbálom

Timi1983 2011.03.25. 18:56:08

kicsit ragadós:) nem fura, hogy a shea vajtól zsíros???
amúgy isteni kenegetni, csak utána fura

Lucrezia 2011.03.31. 13:19:52

Szia! Ha nagyon ragad, hagyd ki a mézet.
A zsírosságot nem tudjuk szabályozni, mert kell valami olaj bele, hogy összetartsa. Én szeretem, hogy utána nem kell hidratálni.