Tudom, hogy kezdek unalmas lenni a sok szöveggel. Írok minden fejfájásomról, apró-cseprő problémáimról, miközben lelki szemeimmel látlak benneteket, ahogy nap-mint-nap csalódottan kattintotok el a blogról, egy kósza sóhaj kíséretében: már megint nem recepteket írkál!

Tény, hogy kissé belassult a receptfelrakás üteme. Bár nő vagyok, ezért igenis tudok három dolgot egyszerre csinálni, de a minőség sajnos csökken. Blog, facebook, új oldal, bár egyik sem nyújt kimagasló színvonalat pillanatnyilag, mégis nagyszerűen felemészti a szabadidőmet. Ami nem sok. A főnököm érthetetlen okból ragaszkodik hozzá, hogy sokat dolgozzak odabent, msotanában már annyit, hogy az emailjeimet is ritkán nézem meg. Válaszolni meg reménytelen. Otthon a gyerekeim és a férjem minden percemre igényt tartanak, amit ébren töltenek, utána pedig már nekem sem mindig sikerül fennmaradni.

No de félre a panaszkodással! Hiszen a vége felé érkezett (hazudok, ennek soha nincs vége) egy fél éves munka, méghozzá nem kicsi. Örök hála és köszönet érte Vikinek, aki rengeteg szabadidejét áldozta rá, szintén a munkája mellett. Nem tudom, meg tudom-e hálálni neki valaha is. És köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a véleményével, a receptjeivel, vagy feliratkozott az értesítési listára abban a reményben, hogy tényleg elkészül majd egyszer.

Az oldal legnagyobb előnye számomra, hogy végre saját magam kategorizálhattam és struktúrálhattam a recepteket, ezért nagyon remélem hogy könnyebben kereshető lett. Nektek azért lehet kényelmesebb, mert rövid regisztráció után (email cím) bármilyen becenevet választhatsz magadnak, nem kell a blog.hu óriási mennyiségű felhasználóival osztozni. Én is végre Lukrécia lehet, Lucrezia helyett.

A történelmi fordulópont pedig az, hogy már nem csak én gyűjtöm a recepteket, hanem bárki regisztrált tag feltölthet, ezért remélem sikerült majd egy hatalmas, és nagyon használható recept adatbázist létrehozni. A recepteket szűrni fogom persze, és ahol az én tapasztalatom nem elég, ott majd a recept alkotója fog segíteni.

Én nagyon remélem, hogy jó lesz, még jobb, mint ez az oldal, ezért örülni fogok bármilyen kritikát, véleményt kapok (na jó, majdnem mindig örülni fogok) akár itt kommentben, akár az új oldalon a kapcsolatnál. Sok ötletem van még a továbbfejlesztéshez, de tőletek is várom! Akkor tali a lukreciakencei.hu-n!

Szerző: Lucrezia  2011.05.26. 19:12 Szólj hozzá!

Címkék: hírek cikkek

A bejegyzés trackback címe:

https://lukreciakencei.blog.hu/api/trackback/id/tr142934761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása