Narancshab kérésére egy kicsit kutakodtam a neten, olyan receptet kerestem amit nappalra is tud használni a száraz, szeborreás bőrére, az éjszakai shea vaj mellé. Nos, ez alatt a pár nap alatt az biztosan kiderült, hogy ez nem egy egyszerű betegség. Rengeteg féle okot és gyógymódot neveznek meg, sőt már maga a betegség leírása sem egyértelmű. Azért találtam érdekes dolgokat, többek között ezt az oldalt (sajnos angolul), ahol sok  mindent leírnak a szeborrea gyógyításáról: www.herbs2000.com/disorders/seborrhea.htm

Ahogy észrevettem, a belső gyógyítás legalább annyira fontos, mint a külső. Pl. a máj tisztító kúra, amire találtam egy elég egyszerű módot itt: www.astra-lit.com/Termeszet/megtisztitasa.htm. Szimpatikus, mert viszonylag gyorsan megy, és nem kell oliva olajat inni  magában (brrrr!).

Aztán azt is olvastam, hogy a B vitamin pótlás is jól jöhet, legalább három féle B vitamin szedése, ami egy B complex vagy sörélesztő tablettában van.

És most nézzük külsőleg mit tudunk tenni. Az egyik az oliva olajas pakolás, ami állítólag rögtön megszünteti a viszketést. Így kell használni:

Öntsünk egy-két evőkanál oliva olajat egy kis edénybe. Az ujjainkkal merjünk az edényből, és kenjük az arcunkra. Finoman masszírozzuk be a bőrbe. Nedvesítsünk be egy törölközőt meleg (de nem forró) vízzel, és terítsük az olajos arcunkra. Pihenjük amíg a törölköző ki nem hűl, ekkor tegyük meleg vízbe újra, és vissza az arcunkra. Ismételjük meg néhányszor,  végül finoman töröljük le a fölösleges olajat a bőrünkről. Ha jól esik, tegyünk egy kevés olajat a viszkető részre, és hagyjuk rajta. Itt találtam az instrukciókat: funny-about-money.com/2008/11/14/olive-oil-the-miracle-skin-cleanser/

Végül pedig összeállítottam egy nappali krém receptet szeborreás bőrre, de mivel nem tudtam kipróbálni, nagyon örülnék ha valaki beszámolna róla, segít-e. Az összetevői olyanok, hogy bármely problémás, gyulladt bőrre jó lehet. A szezám olaj gyorsan felszívódik és az aloéval együtt nagyon jó gyógyító hatással rendelkezik. A ricinus, teafa és ciprus olajat is szeborreára ajánlották. A méhviasz kell a krém konzisztenicához és az emulgeáláshoz (az olaj és az aloe juice összevegyítéséhez).

90 ml szezámolaj

120 ml aloe vera gél

40 ml ricinus olaj

14 g méhviasz

10 csepp teafa olaj

10 csepp ciprus olaj

(2 g borax, nem kötelező)

Olvasszuk fel a méhviaszt, gőz felett, majd tegyük hozzá az olajokat. Oldjuk fel a boraxot a meleg olajos keverékben. Ezután vegyük le a gőzről, és folyamatos keverés mellett apránként adjuk hozzá az aloét. Jól keverjük el, ha kell végig verjük hülés közben. Amikor már csak meleg tegyük hozzá az illóolajokat és jól keverjük el. Tegyük jól záródó üvegbe. A teafaolaj és a szezámolajban lévő E vitamin miatt nem kell bele külön tartósító.

 

Szerző: Lucrezia  2010.04.12. 16:03 80 komment

Címkék: arcápolás recept aloe vera illóolaj méhviasz szezámolaj arckrem ricinus olaj

A bejegyzés trackback címe:

https://lukreciakencei.blog.hu/api/trackback/id/tr351914560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Narancshab 2010.04.13. 11:23:11

Kedves Lucrezia!

Nagyon-nagyon szépen köszönöm. Jelenleg teljesen jó a bőröm, így nem nyúlok hozzá (a Shea kivételével), de ha megint előjönnek a problémáim, mindenképpen kipróbálom a krémet! A többi linknek is nagyon örülök, nem győzök olvasni, annyi információ van bennük. Különösen a méregtelenítések tetszenek.
Azt még hadd kérdezzem meg, milyen olajokat ajánlasz a krémbe? Pl. az Aromax jó lenne?

Szép napot!
Narancshab

Lucrezia 2010.04.13. 21:03:13

Szia Narancshab!

Nagyon örülök, ha a shea vaj segített! Azt tudom a legjobb szívvel ajánlani, azzal biztos, hogy nem lehet semmi gond. Amit én válogattam össze, nem 100%-os. Nem vagyok bőrgyógyász, sem kozmetikus, ezért - bár utána néztem minden anyagnak a neten - mégis előfordulhat, hogy valami nem tesz jót. Szóval a lényeg a shea vaj, tarts ki mellette, és kívánom mindenkinek, akinek problémás (ekcémás, szeborreás) bőre van, hogy ne rettenjen meg, ha az elején rosszabbodik a dolog a shea vajtól, ez a tisztulás miatt van. Biztassuk azt, aki esetleg ide téved.
Ja és bármilyen hidegen sajtolt, nem finomított és kezelt tiszta növényi olaj jó, az Aromax is. De ha biztosra akarsz menni, lehet kapni házilag sajtolt szőlőmag olajat a Bioil-nál (www.bioil.hu), aminek gyönyörű zöld színe és enyhe bor illata van: na azt, biztos, hogy sehogy sem finomították, tisztították. Ha lehet, az használom. Lehet kapni drágábban bio olajokat, valószínűbb, hogy azokat sem finomítják. Ja és most találtam az Aromax fórumon, hogy csak a jojoba és a makadámiadió olaj készül hidegen sajtolással, a többi hőkezeléssel. Viszont a magyar Solio kft. hidegen sajtolással készíti az olajait, azok mind jók! Sok bioboltban és webáruházban meg lehet venni őket.

Narancshab 2010.04.13. 22:57:24

Kedves Lucrezia!
Képzeld, olyannyira használ a shea vaj, és előtte az afrikai fekete szappanos lemosás, hogy már öt hete nem kellett szteroiddal bekennem az arcom. Az elmúlt 10 évben erre még nem volt példa! Havonta legalább egyszer használnom kellett. Ezért nem merek most mással próbálkozni. Viszont a tisztító kúrákból legalább kettőt kipróbálok. Az egyik a bőr megtisztítására a konyhasós fürdő, a másik a máj és az epehólyag tisztítása, mert hatására a leírás szerint meggyógyulhatnak a bőr gyulladásos betegségei is.

Lucrezia 2010.04.14. 22:25:05

Szia Narancshab!
Szerintem ez a gyógyulás olyan szuper, hogy minél több helyen be kellene számolnod róla. Annyi ember küzd az ekcémával, lehet hogy soknak segítene a sheavaj. A kolléganőm kisfiának is ez a baja, amióta írtál magadról elhatározta hogy ő is ki fogja próbálni!
A tisztítókúráknál nekem is ez a kettő tetszett a legjobban, mert nem igényel akkora erőfeszítést, hogy jót tegyünk magunkkal. És az is tök jó, hogy sima konyhasót ír, nem kell a drága himalája sóból több kg-ot megvenni. Majd írj, hogy neked használt-e.

edinalorincz · http://edinalorincz.com/photoblog 2010.04.15. 12:26:34

Narancshab: csak sima, egyszerű sheavajat teszel az arcodra?
És Lukrécia: a te ekcémád milyen hamar múlt el tőle? Sajnos az én kezem is ettől szenved, és habár a nap végére kezd tűrhető lenni, reggel, amikor felkelek, újra ráhúz... Viszket, apró húlyagok, mindenféle "izgalmas" dolgok...

Narancshab 2010.04.15. 16:43:45

Kedves Lucrezia!
Mindenkinek mesélem.:-) Azért még nem úgy kell elképzelni, hogy újra bababőröm van, de annyira megjavult, hogy már nem kell szteroidozni, és ez óriási eredmény számomra. Most már nem szégyenkezem emberek között. :-)A pirosság még halványodhatna jobban, de már így sem olyan "alkoholista" kinézetű a bőröm.
Persze, megírom, hogy milyen hatása van, először is a sós fürdőnek.

Narancshab 2010.04.15. 16:51:33

@edinalorincz: Igen, elméletileg teljesen egyszerű shea vajat használok, és előtte afrikai fekete szappanos lemosást. Azért írtam, hogy elméletileg, mert itt írta valaki, hogy a sheavaj.hu-n kapható lehet, hogy finomítva van. Én tőlük vettem, és finomítatlannak, de ma e-mailben rákérdeztem, mi is az igazság. Ha válaszolnak, megírom.
A tisztálkodó szereidet, mosó, mosogatószereket nem cserélted le tiszta termékekre? Lehet, hogy ilyesmire vagy allergiás?

edinalorincz · http://edinalorincz.com/photoblog 2010.04.15. 17:53:30

@Narancshab: Leginkább lelki oka van, és még nem szántam el magam a változtatásra. Persze az agresszív vegyszerek bekevernek, de vagy gumikesztyűt húzok, vagy lepasszolom (pl a mosogatást ;) ), amúgy meg növényi szappant használok, ami jólesően szárítja is! Utána meg bekenem olivás sheával. Minél gyakrabban...

Narancshab 2010.04.15. 20:03:26

@edinalorincz: Hát igen, a lelki okok nálam is beleszólnak alaposan. Sajnos elég nehéz ezt kiiktatni. A mindennapi stressz nem csak a bőrnek tesz rosszat. Talán erre is jók a méregtelenítő kúrák, mint amit Lucrezia is ajánlott egy oldalról.

Narancshab 2010.04.15. 20:33:26

@Lucrezia: Még annyit, hogy az én 4,5 éves kislányomnak is ekcémás a bőre a lábán, a térdein, a könyökein és a szemöldökeinél, és őt is a shea vajjal kenegetem, és növényi szappannal füredetem. Nemsokára elfogy a mosószerem, akkor átállok a mosódióra is. Szóval igyekszem minél kevesebb kemikáliát használni. Talán ez is fog használni.

Lucrezia 2010.04.15. 22:16:54

Narancshab, ne aggódj,nem finomított a shea vajad a szó szerinti értelemben. Az hogy mechanikusan finomítják csak annyit jelent hogy passzírozzák/szűrik/hasonlót csinálnak vele. Biztos hogy jó, sok helyen olvastam, hogy jó minőségű vaj.

Lucrezia 2010.04.15. 22:21:19

Edina, az én ekcémám még régebben kezdődött, amikor nem hallottam a shea vajról. Tömény klór ért a kezemhez, attól jött elő, de évekig nem múlt el, csak amikor abbahagytam a tanítást. Akkor viszont rögtön. Lelki ok, nem vitás. Nem is csodálkozom, nehéz gyerekek között dolgoztam. A méregtelenítés biztos összefügg az ekcémával, sok helyen olvastam mikor Narancshabnak kerestem recepteket.
Narancshab, a kislányodnak használ a shea vaj?

Narancshab 2010.04.15. 23:30:04

@Lucrezia: Használt, de nem múlt el még teljesen. A könyökén a legerősebb az ekcéma, ott még sokszor gyulladt, a bokáján, lábujján puhult, finomodott a bőre. A térde teljesen rendben van. Úgy indultunk, hogy érdes volt, mint a krokodil bőre, piros, és fájdalmas. Ehhez képeset sokat javult, de van még mit kezelni rajta.
A shea vaj miatt nem aggódom, nagyon szeretem. :-) Válaszolt a forgalmazó, és nincs finomítva. Ha hozzájárul, bemásolom majd az egész levelét.

Narancshab 2010.04.16. 12:39:57

Itt van a www.sheavaj.hu forgalmazójának válasza:
"Kérdésére válaszolva: nem, egyáltalán nem finomítjuk a shea vajat. Valószínűleg egy félreértésről lehet szó, amely a következőből ered: A shea vajat legtöbb esetben úgy szerelik ki, hogy folyékonnyá olvasztják, majd tégelyekbe töltik. Ez azért nem szerencsés, mert egyrészt hőhatás éri (ha nem is túl nagy), másrészt pedig megszilárdulás után keménnyé válik.
Mi nem olvasztással, hanem un. mechanikus módszerrel szereljük ki a shea vajat, de ennél többet nem árulhatok el, ez ugyanis céges titok.
A lényeg, hogy mi 100%-os tisztaságú, finomítatlan shea vajat forgalmazunk. A shea vaj színe, illata, állaga, szemcséssége függ az adott évtől, amiben a shea dió termett, függ a tájegységtől, az előállítás módjától és az előállítás óta eltelt időtől.

Egyébként olyan, hogy "mechanikus módszerrel történő finomítás" nincs is. A finomítás egy bonyolultabb dolog, melynek során a zsír/olaj több tulajdonsága megváltozik. elveszti az illatát, gyakran a színét, vitamintartalmát, végül egy egyszerű növényi olaj marad, amelynek ez az össz tulajdonsága, hogy növényi olaj. Az élelmiszer-, és kozmetikaipar előszeretettel használja."

edinalorincz · http://edinalorincz.com/photoblog 2010.04.16. 14:04:06

pont emiatt az olvasztás utáni keményedés miatt szoktam a konyhahideg (és szilárd) sheához a konyhahideg olajat hozzáönteni és keverem-keverem-keverem, és jó lesz az állaga. :) ha melegítem a sheát, nem tudom annyira keverni, h ne legyen túl kemény, normálisabb habverőm pedig még nincs :)

Lucrezia 2010.04.16. 17:48:45

Narancshab: Na igen, pont erre gondoltam, csak helytelenül használtam a finomítás szót :) Nem a kémiai eljárásra gondoltam, csak egyszerűen az anyag minőségének a finomítására. Egyébként milyen volt az illata meg a színe? Én még nem rendeltem onnan.

Lucrezia 2010.04.16. 17:50:30

Edina: én még nem is próbáltam így hidegen kikeverni a shea vajat olajjal. De feltétlenül ki fogom. Amúgy elektromos habverőt használok, kis fokozaton. Szerencsére az új amit kaptam 5 fokozatú, a réginél a legkisebb is túl erős volt.

Narancshab 2010.04.16. 21:57:10

@Lucrezia: Krémsárga a színe, a szagát nem tudtuk beazonosítani. Számomra nem zavaró, és egyáltalán nem emlékeztet füstre. A család szerint "növényi illata van". :-) A másik (a teszveszes) sötétebb, kissé barnás árnyalatú, és erős füstös szaga van. Én az elsőt jobban szeretem.
Egyébként az afrikai fekete szappannal is hasonló a helyzet. A sheavaj.hu-ról rendelt jobb illatú, és jobb állagú, mint amit a vaterán tegnap vettem. A vaterás igazi pálmalevélbe volt csomagolva, és négyszer akkora (400g), mint a sheavaj.hu-n vett, de nekem kellemetlenebb a szaga, és ha víz éri, akkor nyálkássá válik. Lehet, hogy ez az olcsóság ára?

Bémesi 2010.04.16. 23:07:04

@Narancshab: Szia Narancshab! Kezdő szappankészítő lévén én is tapasztaltam, hogy a szappanom alja kissé nyálkássá válik, ha víz marad a tartó aljában. Utánanéztem külföldi fórumokon, ez teljesen normális dolog. Hogy mi okozza, azt nem tudom, talán az, hogy a természetes szappanokban nincsenek felesleges stabilizáló vegyszerek... de csak találgatok... Szóval ne aggódj, ebből még nem következik, hogy a szappanod rossz minőségű! Nagyon zavaró? Üdv!

Narancshab 2010.04.16. 23:18:02

@Bémesi: Szió! Hát elég furcsa, különösen azért, mert a sheavaj.hu-ról rendeltem először, és az nem ilyen. Hasonlítanak egymásra, de az illata is kellemesebb, és nem tapasztaltam ilyen nyálkát. Egyébként bevált ez a szappan, mert utána kellemes tapintatú a bőrünk. A férjem hajat is mosott ezzel a nyálkással, és meg volt elégedve vele. Én a másikkal mostam hajat, de nekem nem jött be. Tapadós, nehéz lett tőle a hajam. Olyan érzésem volt, mintha tök zsíros, ápolatlan lenne, ezért gyorsan lemostam samponnal. :-)(És bocsánat, amiért sokat emlegetem a sheavajas oldalt. Semmi érdekeltségem, csak hát ez a téma...)

Bémesi 2010.04.17. 00:03:49

@Narancshab: Én is rendeltem onnan sheavajat, csak hát az ára.... De a minőségével nem volt semmi gond. Ugyanolyan jó volt, mint az ebay-es. Csak ez utóbbinak sokkal erősebb az illata. Egyébként azt hiszem, én okoztam a félreértést, miszerint a sheavaj.hu-n finomított a sheavaj, de írtam, hogy a nagyon fehér sheavajra mondják, hogy finomított... Isten ments, hogy bárki termékének rossz hírét keltsem! :-)

Bémesi 2010.04.17. 00:05:22

@Narancshab: Én is rendeltem onnan sheavajat, csak hát az ára.... De a minőségével nem volt semmi gond. Ugyanolyan jó volt, mint az ebay-es. Csak ez utóbbinak sokkal erősebb az illata. Egyébként azt hiszem, én okoztam a félreértést, miszerint a sheavaj.hu-n finomított a sheavaj, de nem így értettem! Én csak azt írtam, hogy a nagyon fehér sheavajra mondják, hogy finomított... Isten ments, hogy bárki termékének rossz hírét keltsem! :-)

Narancshab 2010.04.17. 09:37:46

@Bémesi: Igen, az ára miatt kerestem én is olcsóbb megoldást. A Shea vaj 3500Ft/200g helyett 2600Ft/200g volt, a szappan még olcsóbb, mert 1700Ft/100g helyett 1000Ft/400g!!! volt. Sajnos nem mindegy. Ennek ellenére szívesebben használom a sheavaj.hu-ról származókat.

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.04.18. 15:49:44

Kedves Lucrezia!
Azt szeretném kérdezni, hogy az ebben a receptben, meg az egyik fogkrémesben szereplő aloe vera gél az hol szerezhető be? Én egyfélét láttam, DM-ben, de az nem tudom, mennyire tiszta, sok benne a glicerin, azt tudom...

Lucrezia 2010.04.20. 22:15:15

@kodoju: Szia, bocs hogy csak most válaszolok. Ma eljutottam egy drogériába. Az aloe vera gél tényleg sok minden egyebet tartalmaz. Viszont találtam aloe juice-t, ami 99%-os. Szerintem azt kéne használni, nem baj, ha folyékony. Csak az a gáz hogy 1 liter és 3-4000 Ft. Ami nem drága, ha 100 ml-t nézel, de 1 liter sokáig elég. Majd még körülnézek, de egyébként én is a cosmio-sat használtam. Folyékony, juice állagú az is.

niamano · http://www.hibiscusforrest.com 2010.04.21. 09:57:03

Sziasztok!
Lehet, hogy úgy a legegyszerűbb az aloe gél beszerzése, ha tartunk egy cserepet otthon, és mindig akkora részt vágunk belőle amennyi kell? Ez onnan jutott eszembe, hogy találtam egy oldalt, ahol aloe-ből lehet italt készíteni: www.edenkert.hu/konyhakert/gyogynovenyek/aloe-vera-ital-hazi-egeszsegrecept/1440/
Hogy tudnánk ezt tartósítani, hogy gélként tudjuk használni?

Lucrezia 2010.04.21. 12:36:20

Szia,
sajnos a natúr aloe vera gél rendkívül gyorsan bomlik, ezért ha kozmetikumba teszed azonnal fel kell használni. A tartósításra eddig nem találtam rendes leírást sajnos, de még keresek.

Narancshab 2010.04.21. 14:02:59

@niamano: Szia! Ezt találtam a www.cosmio.hu-n:
"Az aloe leveleiből kikerülő géles anyag levegő hatására gyorsan elfolyósodik. Ha valóban sűrű, gél állagú aloe verát találunk, biztosak lehetünk benne, hogy az valamilyen sűrítő anyagot tartalmaz. A beszerzésnél vigyázni kell még arra, hogy csak aloinmentes terméket vegyünk. Az irritatív hatású aloin nevű anyag az aloe levelekben közel a felszín alatt helyezkedik el, és csak a levelek belsejében található gél nem tartalmazza. Ezért a levelek préselésének is megvan a maga szabálya, nem lehet egyszerűen csak kinyomni a gélt a levelekből, mert aloin kerülhet bele."

niamano · http://www.hibiscusforrest.com 2010.04.21. 21:57:52

@Narancshab: Köszi! Még egy kérdés: bórax: azt találtam róla a wikin, hogy mérgező, és komoly bajt is okozhat. Lukrécia emulgeátornak írta, nem lehet valamivel helyettesíteni vajon? Épp most kavargatom az elkészült borotvahabot, és ebbe bizony tettem, és bizony, megijesztett, amit olvastam. Lukrécia, bocsi, hogy "kötekszem" nem ez a célom... Csak igyekszem tanulni.
A hab állaga viszont szupi, nagyon érdekes, hogy folyós is kicsit, mégis habos lett! Lehet, hogy elhasználom egy részét a "Zuram" elől, elvégre, nekünk is jár hab! :)

Lucrezia 2010.04.22. 10:57:47

Szia, igen nehéz témát érintettél. Egyrészt tényleg mérgező anyagnak tartják a boraxot. Másrészt kozmetikai és élelmiszer alapanyag is. Minden öko és bio tisztítással foglalkozó oldalon ajánlják, mint a bolti tisztítószerek helyettesítőjét. Sőt, kórházban is használják a glicerines boraxot a száj belső tisztítására, illetve találtam ilyen tablettát is, herpesz ellen. Nehéz okosnak lenni, de szerintem külsőleg, ilyen kis mennyiségben nem árthat. Ha zavar, hagyd ki. Segíti az emulgeálószer hatását, azért szokták beletenni a receptekbe.

Pixiepie 2010.04.22. 19:44:08

Sziasztok! Én is borax ügyben kérdeznék. Ma vettem a patikában, először nem akartak adni, végül kaptam olyat, hogy glycerin boraxatum 20%-os. Ez lenne az? Sztearinsavat meg egyáltalán nem akartak adni, pedig ez egy "rendes" gyógyszertár. Azt mondták, hogy ha ők állítják össze a keveréket, akkor van nekik, önmagában eladásra nem. :(

stikee 2010.04.22. 21:49:02

A borax fehér por, (Natrium tetraboratum), ami nem azonos a "rózsamézzel" vagyis a glycerinessel.
Viszont "Homeopathia: borax ch .." tehát ha az orvoslásnak ennek a területén is alkalmazzák szerintem csak nem halálos! Illetve a wikin is írják, hogy élelmiszerekbe is rakják.
Antalvalin:
"Klórozott difenil (Polychlorinated biphenyls, PCBs)

Ezek olajos vegyületek, amelyeket eredetileg transzformátorokban használtak, míg ki nem derült, hogy a környezetben nem bomlanak le kevésbé szennyező anyagokra. Ekkor betiltották őket, mégis előfordulnak a kereskedelemben kapható szappanokban, mosószerekben és mosogatószerekben. Hulda Clark azt ajánlja, ezek helyett bóraxot és mosószódát használjunk." ebből is az következik, hogy annyira mégsem lehet káros. A borax antimikotikus hatással is rendelkezik, a borax glycerint a csecsemők szájában előforduló szájpenészre is alkalmazzák.
Valószínűnek tartom, hogy valamennyire ugyanarról az esetről beszélünk, amikor a NaOH (natrium-hidroxid)-ról azt mondjuk, hogy veszélyes anyag, mégis szappanokba ezt az anyagot tesszük. Máshol ez áll: "Klórtartalmú fehérítőszerek helyett alkalmazható a bórax, mely a tisztító és fertőtlenítő célnak tökéletesen megfelel, de a környezetet kíméli. A fürdőszobában, és a WC-ben egyaránt jól felhasználható tisztítószer. " ill. "Bórax

"A kémiailag tiszta bórax nagyon fontos minden háztartásban. Sok mindenre használhatjuk, ezért nem szabad hiányoznia egyetlen kamrából sem. A bórax nagyon jó tojáskonzerváló szer. Üvegvíz helyett tegyük a tojást oldatba, melybe minden liter vízhez 2 evőkanál bóraxot számítottunk. Hogy a tej össze ne menjen (meg ne savanyodjék) tegyünk bele bóraxot, minden literre egy késhegynyit számítva. Éppen így használ a tejesedény bóraxos vízzel való kiöblítése. Szóda helyett bóraxot használunk, ha finom porcelánt és üveget mosunk ki. Ha aranydíszítés van az ilyenféle edényeken, akkor meg éppen csak bóraxszal szabad mosni. Aki a kis árkülönbséget nem sajnálja, a mindennapi mosogatáshoz is vegyen szóda helyett bóraxot, mert az a kezet nem támadja meg. Fémtárgyak ragyogó fényesek lesznek, ha finom, nedves bóraxporral, vagy egészen forró bóraxoldattal súroljuk meg, és utána puha ronggyal tisztára töröljük. Bóraxot mosásnál is nagyszerűen alkalmazhatunk szóda helyett, mert nem marja ki a szálakat, a kezet nem támadja meg, és fehéríti a ruhát. Emellett a szappanszükségletet is csökkenti. Finom selyemholmit, azonkívül tüllt, csipkét, etamint, batisztot, tiszta gyapjúanyagot, különösen fehéret, csakis bóraxszal szabad mosni, sohasem szódával. Keményítéshez is szükségünk van bóraxra, mert ha a keményítőhöz (negyed kiló rizs- vagy búzakeményítőhöz két evőkanállal) bóraxot teszünk, a ruha keményebb és fényesebb lesz. Testápoláshoz is használhatjuk. Mindennapi mosdóvizünkbe tegyünk egy kanálkával, különösen ott, ahol kemény vízvezetéki vízben mosdunk. A bőrt a bórax lággyá, simává teszi, alaposan eltávolít róla minden piszkot és zsírosságot. A szeplőt is eltüntethetjük vele. Negyed liter vízben oldjunk fel félkanálnyi bóraxot, ebbe mártsunk vattát és nedvesítsük meg vele a szeplős helyeket. Az oldat legyen meleg. Ha a fürdővízbe bóraxot teszünk, eltüntet minden izzadtságot és zsírosságot. Aki nyáron nagyon izzad, az izzadási helyeket mossa meg gyenge bóraxoldattal. Bőrkeményedések is eltűnnek, ha bóraxszal dörzsöljük be, és gyakori bóraxos lábvizet veszünk. (Egy tál meleg vízre halmozott kanál bóraxot számítunk.) Manikűrözésnél nélkülözhetetlen a bórax. A körömágy bőrének eltávolítása vagy hátratolása sokkal könnyebben megy, ha kezünket előbb néhány percre langyos bóraxoldatban áztatjuk. A zsíros haj szép lesz, ha bóraxoldatban mossuk, utána pedig tiszta meleg vízzel öblítjük. Nagyon ajánlatos torok- és szájvíznek is a gyenge bóraxoldat, mert fehéríti a fogakat. Asszonyoknak nélkülözhetetlen a bórax. Egy liter langyos vízben egy kávéskanálnyi bóraxot oldunk, és a legkellemesebb és legmegbízhatóbb irrigálószert kapjuk. "" Ezt azért már túlzásnak tartom :). Amúgy ahol olvastam, hogy máj és vesekárosodást okozhat, mindegyik a wikire hivatkozott!!! Kíváncsi volnék egy "igazi" szakértő véleményére is! Bár mindezek alapján én azt mondom, hogy még mindig egészségesebb, mint a SLS! Bocs, ha hosszú voltam!

niamano · http://www.hibiscusforrest.com 2010.04.22. 22:23:03

Köszi mindenkinek, érdekes, hogy ennyire jó is, rossz, is bár, ha belegondolunk ez is olyan lehet, mint bárminek a túladagolása: nagy mennyiségben a kukorica is halálos elvégre arzén van benne, és meg is lehet halni tőle, ha 9 tonnát megeszünk :D Szóval, úgy gondolom ez is ilyesmi: ne ezzel süsd a kenyered, de minden másra jó. A többit írom a témához illően a borotvahabhoz :)

Pixiepie 2010.04.22. 22:23:22

@stikee: Jááááj! :) Akkor én most a glycerines bóraxomat kidobhatom? Vagy valamelyik kozmetikumba ezt is lehet használni? Sajnos az én csecsemőmnek már nincsen szájpenésze. :)))

niamano · http://www.hibiscusforrest.com 2010.04.22. 22:37:32

@Pixiepie: ha pesti vagy, akkor a Szt. Gellért Patikát javaslom, egy helyes fiútól simán kaptam E-vitamint (100 mg-os, 10 db, de van nagyobb is), sztearinsvat (20 dkg) és boraxot (10 dkg) (fehér por mindkettő), az egészért kicsit több mint 500 Ft-ot hagytam ott.

Pixiepie 2010.04.22. 22:40:28

@niamano: Köszi szépen! Akkor megpróbálkozom egy másik patikában is, hátha csak itt ilyen spórolósak. A Szt. Gellért nekem kicsit messze van, de végső esetben legalább tudom, hogy ott lehet. E-vitamint tudtam venni, meg kakaóvajat, más semmit.

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.04.23. 12:07:07

@Lucrezia: Köszönöm a választ! Hát igen, az 1l elég sok :S cosmio nagyon jó kis oldal, csak ahhoz kéne annyi pénz, hogy tudjak annyi mindent rendelni, aminek már nem olyan nagy hányada a postaköltség :S Hát ez nem holnap lesz, de ha egyszer lesz bővebben keret, nagyon szimpi cuccaik vannak! :)

Lucrezia 2010.04.23. 17:06:41

@Pixiepie: A glicerin borax nem annyira gáz. Csak ez a kettő dolog szerepel benne, a borax kb. 20%. Mivel a glicerin nem növényi, inkább olyan kozmetikumba tenném, amit le kell mosni, nem marad a bőrön. Tehát a borotvahab, folyékony szappan, hasonlók. Ezt találtam Antal Valinál:
"A bórax a bőrt puhán tartja, nem izgatja, nem szárítja. Gyengén zsírtalanító, antiszeptikus, összehúzó és tonizáló hatású, ezért mosdószerek kedvelt alkotórésze. Egyes krémek jellegzetes emulgátora, de megtaláljuk a különböző tisztító kozmetikumok, dauervizek, szőrtelenítők és fehérítő készítmények előírataiban is. Glicerines oldata enyhén hámlasztó, szeplő ellen is használják."
Tehát ha szeplős vagy, hajrá :)
De a borotvahabba sem árthat, ha a borax mellett glicerin van benne, javít az állagán. Vagy lehetne csinálni belőle folyékony szappant, szappant lereszelni, feloldani kis vízben és hígítani ezzel.

Narancshab 2010.06.04. 23:25:38

@Lucrezia: Szió! Régen írtam, viszont rendszeresen olvasom az oldalt azóta is. :-)
Az arcomra továbbra is a shea-t használom, néha sárgabarackmag olajat kenek alá. Viszont kiderült, hogy epekövem, és epehólyag polipom van, ami simán okozhat az arcon ilyen bőrelváltozást. Ennek ellenére március eleje óta nem kellett szteroidhoz nyúlnom.
A másik a kislányom ekcémás bőre. A sima shea csökkentette kissé a tüneteket, de többet vártam tőle. Viszont kevertem bele teafa olajat, és az nagyon bevált. Nem csak az ekcémára, hanem kisebb sebekre is ezt kenem. Nagyon jó, mert nem csíp, és felgyorsítja a gyógyulási folyamatot. A gyerekeim is nagyon szeretik. Sőt a kislányom gyulladt punciját is szépen rendbe rakta anélkül, hogy csípte volna.
Nem felmelegítve kevertem bele az olajat a shea vajba, hanem szobahőmérsékleten egy spatulával. Nagyon kellemes lett az állaga. :-)

Lucrezia 2010.06.07. 14:13:03

@Narancshab: Szia, hát nagyon sajnálattal olvasom, milyen epeproblémákat szereztél be! Nem értek a polipokhoz, de a sima epe és májtisztító kúra, amit fönt belinkeltem, elég egyszerűen hangzik. Persze a polip lehet hogy más.
Most kaptam ekcémás bőrre egy kipróbált receptet, ha a szerző engedi felteszem, hátha segít a kislányodnak!

Narancshab 2010.06.07. 22:21:04

@Lucrezia: De kedves vagy, köszönöm! Én sosem voltam egy "kenegetős" típus, de amióta a shea vajat megismertem, kenem magamat is, és a gyerekeket is. :-)
Sajnos az epeproblémák mellé még más is társul, és mind lelki okokra vezetem vissza, vagyis jelenleg is ez tartja fenn a tüneteimet. Elkezdek feketeretek cseppeket szedni, ez állítólag feloldja a köveket, és utána csinálok egy tisztító kúrát. Eddig féltem, hogy talán begörcsölök, de az orvosom megnyugtatott, hogy nem szokott probléma lenni. Az UH-os orvos rögtön a szikét javasolta, mint egyetlen lehetséges gyógymódot. :-( Ezt sem a legkedvesebb stílusban... A polipokat meg remélem a pránanadi segít visszafejleszteni.
Még egy kérdésem lene. Milyen rózsavizet, és olajat használsz? Nagyon izgatja a fantáziámat az a krém. :-)

Lucrezia 2010.06.15. 13:56:19

@Narancshab: Szia, rózsavizet még nem sikerült vennem sehol, ezért csak amolyan házi, desztillált vízben áztatott rózsaszirmokat használok. Olajra mire gondolsz pontosan? Nekem a kedvencem a szőlőmag olaj, mert olyan könnyen felszívódik, ha áztatok akkor pedig sima étkezési extra szűz oliva olajban szoktam. Az a legolcsóbb.

Narancshab 2010.07.17. 00:51:23

@Lucrezia: Most látom, elfelejtettem válaszolni, bocsi! A "Rózsaillatú arckrém száraz bőrre" receptnél a rózsaolajra gondoltam, mert vagy iszonyatosan drágán láttam, vagy tele van mindenféle mással is. A drágát esélyem sincs megvenni (6-7000 Ft/1-2 g)

Lucrezia 2010.08.11. 10:46:33

@Narancshab: Rózsaolaj helyett sokkal olcsóbb, ha illatos rózsaszirmokat szerzel, és bázisolajban főzöd gőz felett egy-két órán át.

Narancshab 2010.08.11. 11:29:01

@Lucrezia: Köszönöm Lukrécia! Közben volt egy szülinapom, és anyukámtól rózsaolajat kaptam ajándékba, így megoldódott a problémám. :-)

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.08.15. 21:43:51

Szia Lucrezia!

Még nem sikerült ehhez a krémhez minden összetevőt beszereznem, de addig is lenne egy elméleti kérdésem, remélem, tudsz valami okosat mondani.
Sokféle receptet kipróbáltam a blogodból, és tényleg szuperek, de nekem egyik se szívódik be tulajdonképpen, szóval nappalra nem igazán tudom használni a krémeket. Olyan bőröm van, ami a legkímélőbb, kecsketejszappanos tisztítás után fél órával már fénylik a rengeteg zsírtól. Közben korpás szeborrea, nem olajos, legalábbis a kozmetikus szerint (magyarul nagyon szarusodik, nehezen tisztítható)... Szóval, nem tudom, hogy ilyen nagyon zsíros bőrre hogyan kéne módosítani a recepteket, hogy ne ragadjon az arcom még egy órával felkenés után is a krémtől, majd később ugye sajnos magától... :S

A másik, amit mesélni szerettem volna, itt már írt valahol más is, hogy a shea vajat nem olvasztgatja vízfürdőn, hanem elkeveri simán az olajjal. Én is kipróbáltam, és valahogy sokkal puhábbak lesznek így a krémek, teljesen lágyak, de talán zsírosabbak is, bár ez lehet csak egy ilyen pszichológiai dolog.

Zsidanna 2010.08.16. 12:23:20

Szia Eeversion!

Tudom nem nekem írtál, de én is ebben a problémában vagyok, esetleg segíthetek, mivel az én bőröm is korpás szeboreás, bár nem fénylik. A kozmetikusom (aki Ilcsis) azt mondta egyáltalán ne kenjem olajaokkal teljesen felesleges, főleg neked, ha alapból is zsíros a bőröd, csak ront a helyzeten, ami viszont nagyon fontos, hogy heti 2-3 alkalommal koptasd a bőröd arcradírral (én mézbe rakok sót, teafa olajat, rozmaring olajat pár citromlevet). Jó még a kémia koptatás is vagyis savas gyümölcsökből pár csepp szőlőmag olajból és citromból készített pakolások. Ezen kívül persze fontos még a hidratálás, mert minden korpás szeboreás bőr alapjában véve felszíni vízhiányos. Erre jók a túrós, tejes, joghurtos, mézes pakolások citromlével, narancslével, propolisz tinktúrával, aloe géllel, virágporral és élesztővel. Ezek közül bármit nyugodtan használhatsz, lényeg a vitamin pótlás, de nem az olajozás. Napi tisztításra pedig az itt található ecetes arclemosó, reggel este mindenképp, de ha nagyon megizzadsz vagy városban jársz sokat akkor utána is. Növényekből pedig jó bele nagyon a zsurlófű, csalán, orbáncfű, kamilla, körömvirág, ezek mind gyulladásgátlók és zsíros bőrre kiválóak. Ha nagyon húzódik a bőröd fürdés után akkor aloe növény friss nedvével kend be az arcodat, nagyon jó :)
És ami a legjobb ennek a bőrnek, az a belső tisztítás, csak úgy lehet teljesen rendbe rakni a többi csak felszíni kezelés. Egy alapos belső méregtelenítést tudok mindenkinek csak ajánlani, én is a napokban akarok elkezdeni egy komolyabbat, mivel ez nem feltétlenül bőrtípus, inkább bőrbetegség.
Remélem sikerült kicsit tisztába rakni ezt a dolgot.
További jó kotyvasztást :)

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.08.16. 13:13:45

@Zsidanna: Nagyon-nagyon köszönöm a tippeket! Én a hidratálás miatt próbálkoztam már a világon mindennel, van ahol azt írják, az olajos bőrre az olaj jó (amúgy kémiából, legkisebb kényszer elve alapján még működne is)... A kevergetésen kívül próbálkoztam magában a shea vajjal meg mangó vajjal (erre azt mondják, gyorsan beszívódik, háááááát)... Tegnap végső tanácstalanságban meg kókuszolajjal, nagyon keveset kentem nedves bőrre, na ez beszívódott, de mondjuk ez meg azt hiszem, nem az én bőrömnek való. Most épp szőlőmag olajat próbálok szerezni, hátha valami. Bőrradírozásra én tengeri sós-citromos-mézes-olajas radírt használok, de nem mertem heti 1-nél többször, de azt mondod, merjem? A hidratáló pakolásba miből mennyit raksz? Mert ezek nagyon jól hangzanak ám, amiket írsz!

Lucrezia 2010.08.16. 13:34:01

@eeversion: Kedves lányok! Nagyon örülök, hogy így segítetek egymásnak, sajnos én ebben a témában nem vagyok otthon, nincs a környezetemben ilyen bőrű. Úgyhogy amit Zsidanna (meg előtte Narancshab) ír, az biztos hogy hasznos, mert saját tapasztalatból írják. Narancshab még az afrikai fekete szappanról írta, hogy jót tett a bőrének.
Én egy linket találtam, ahol egész jól elmagyarázzák ezt a betegséget:
gyogynovenygyogyasz.hu/gyogytea/seborrhoea-elleni-tea/
Majd körülnézek, milyen gyógynövényeket lehetne használni.

Zsidanna 2010.08.16. 14:56:57

Sziasztok

Lucrezia köszönöm az oldalt érdemes elolvasni. De nekem nem ennyire durvák a tüneteim, és amit írtak, hogy sokan nem is tudják, hogy ilyen a bőrük ez igaz, én se tudtam, eddig azt hittem zsíros és egy csomó szárító dologgal probálkoztam, na hát ez nagy hiba, viszont ha olajosabb akkor se szabad ezt alkalmazni, de az olajokat se én úgy tudom, mert ezzel csak rontunk a helyzeten. És amiről könnyen felismerhető, hogy sok sok mitesszer van az ember arcán, amik néha begyulladnak pattanásoknak, és igen a korpázódás is, de ez nem feltétlenül egy-egy folt, mint ahogy írják, hanem alapjában véve az egész arcbőrön lévő bőr nehézkes hámlása, amiatt lesz fénytelen, kicsit sápadt, és nem szép egészséges rózsaszín színű, egyszerűen nem hámlik magától olyan gyorsan, hanem szarusodik, és ezen lehet segíteni a sok sok arcradírral.
És bármennyit lehet használni a radírokból, akár minden este fürdés közben, mert nem szárít, csak megszabadítja a bőrt a felesleges szaru rétegtől. :)
Aloe meg tényleg nagyon jó rá, én ezt használom úgymond krém helyett. Tartani meg nem nagy művészet, elég strapabíró, csak napos helyre kell tenni :)
Pakolásokat meg heti 1-2 alkalommal attól függ hogyan van az embernek rá ideje. Ezeket is arcradír után, esetleg egy kamillás arcgőzölés is nagyon sokat segíthet (tisztítja a mitesszeres pórusokat). Ha táplálóbb pakolás akkor én házi túrót javaslok, viszont ha zsírosabb a bőr, akkor meg joghurt, kefir az igazi, kb 3 ek-nyi mennyiség. Ehhez keverem a citromlevet, kb 1 ek, meg a virágpor is, de ezt érdemes a citromlével előtte feloldani, egy kis méz kb szintén 1 ek, az élesztőből egy mandulányi darab, de nyugodtan lehet változtatni rajta ki hogyan szeretné, csak az a fontos, hogy kenhető pasztát kapjunk amit fel lehet vinni az arcra és nem folyik le azonnal. 15-20 perc pihi, majd mossuk le szigorúan csak vizzel.
Bogyós meg savas gyümölcsökból is pépet kell készíteni ehhez szintén 1-2 ek citromlé is mehet, mézzel összekeverni, és ha túl híg akkor esetleg egy kis túró is mehet bele. Bár én ezt kevesbbszer alkalmazon mint az előző pakolást.

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.08.19. 12:58:51

@Zsidanna: Köszönöm szépen a tippeket! Na, az én bőröm aztán nem matt, csak épp nem úgy ragyog, ahogy kéne :D Tényleg az van, mintha magától egyáltalán nem kopna, vagy nem eléggé. Nyilván ez nem kozmetikai probléma, belülről kell elintézni, csak énnekem mindig ott sántít ez az egész életmódváltás, hogy hogy van az, hogy én ugyanolyan életmódot folytatok, mint szüleim, testvérem, és csak apunak meg nekem ilyen a bőröm, anyunak és tesómnak meg gyönyörű, makulátlan...
Az olajosdit tényleg sok helyen olvastam, még a szőlőmagnak adnék egy esélyt, ha találnék megfizethetőt, de amúgy igazad van, eddig a tapasztalat nem igazolja az elméletet. A másik ilyen tuti dolog, ami nálam mégse működik: az afrikai fekete szappan. Valami eszement módon szárít, egyszerűen nem bírom elképzelni, miért mondják, hogy gyengéd, bababőrhöz való cucc. Most épp kecsketej szappant használok, ez úgy nagyjából OK. Ezt a pakolást mindenképp ki fogom próbálni, nagyon tuti!

Zsidanna 2010.08.19. 21:21:38

@eeversion: A szőlőmagolaj elfogadható néha, ha nagyon kiszárad a bőröd, pl erőteljes napozás után egy kis sheával összekeverve vékonyan bekentem az arcom vele, nagyon jó volt, de ez extrém eset:)Az életmódváltás dologban van némi igazad, bár én úgy vagyok vele, hogy másnak lehet bármilyen bőre, az az ő dolga, ha az enyém nem tökéletes, akkor azon kell dolgozni, minden módon, és ha sok zöldséggel és gyümölccsel sikerül, akkor úgy gyógyítom meg :)
A solio kft-nél lehet hidegen sajtolt szőlőmag olajat kapni megfizethető áron, nézz utána, én azt használom :P
Szappant én meg csak hajlatokra használok, arcra csak sima víz, meg az ecetes tonik fürdés után. De próbáld meg az ichtiolos szappant meg az olivás bergamottosat is, nekem ezek nem szárítanak. Bár én majd most akarok sajátot csinálni, az is olivás lesz :P
Majd számolj ám be milyen lett a pakolás:)

t.bernadette · http://bernadette31.blogspot.com/ 2010.09.13. 14:27:30

Ilcsi néni is azt írta egy cikkében, hogy sokan nem is gondolják a korpás szeboreás bőrükről, hogy valójában zsíros. Felszíni vízhiány, de ha megtapogatod az orca részt vagy bárhol, érzed a mélyben a pici mitesszeres dudorokat.
Ő is a heti legalább 2-3 radírozást ajánlotta, hiszen ha az elhalt felhám megmarad, nem tudnak felszívódni a hatóanyagok. És persze ne juttass be még több zsírt. De az olajok, azok nem egyszerűen olajok. Nem minden olaj zsíroz. Pl. a szőlőmag olajat is kifejezetten zsíros, problémás bőrre ajánlják.

De az ARomaxon kiakadtam kicsit. Azt tudtam, hogy nem bioolaj. De, hogy nem is hidegen sajtolt? Akkor mi a fene ilyen drága benne? Ennyi erővel jobban járok a hidegen sajtolt, ám nem bio étkezésre szánt olajokkal amiket többnyire 200 ml-s kiszerelésben lehet venni a bioboltokban? Bár arcápoláshoz inkább a bio bázisolajokat ajánlják. Okés, hogy hidegen sajtolt, de nem mindegy, honnan származik a növény és mivel kezelték a sajtolás előtt. De javítsaatok ki nyugodtan:-). Ez a baj a nettel ,50-50 %-ban találsz egész biztosan egymásnak ellentmondó infokat bármilyen témában:-)

Zsidanna 2010.09.14. 17:59:50

@t.bernadette: Ilcsi nénit én is nagyon szeretem:D a kozmetikusom is csak az ő termékeit használja:) Aromax zsíros olajai tényleg gázok. Ami hideges sajtolt és még bio olaj is, hát kis hazánkban nem mindenki engedheti szerintem meg hogy csak ezeket használja. Ha a pénztárcám engedné, én is csak a legjobb minőséget használnám, de egy igazán tiszta illóolaj 5 ml, akár 15- 20 ezer forint is lehet, de hogy 7-8 körül mozog mind az is biztos, így meg elgondolkodik az ember, hogy mit is kéne használni. Így vagyok én a bio zöldség és gyümölcsökkel is... néha oké, de egyébként belerokkan az ember az árába, ha csak azokat enné. Tudom lehet termelni is, és az az igazi bio ám, de nem minden nem mindig, szóval szerintem mérlegelni kell, és mindenkinek a legkedvezőbb megoldásra kell törekedni lehetőségekhez mérten.

t.bernadette · http://bernadette31.blogspot.com/ 2010.09.15. 11:09:29

@Zsidanna: Maximálisan egyetértek veled :-). Tegnap belefutottam 90.000-ért rózsaolajba. Ezért is szeretek itt olvasgatni, mert ilyen szempontokat is figyelembe vesztek. Tegnap bújtam is az ebayt, és döbbentem láttam az árakat. Költöttem is egy "kicsit" :-). Időnként úgy érzem, valahogy ezek mesterségesen generált, irreális árak pl. a biopiacokon, vagy a tiszta késztermékekért. Ezért is kezdtem kotyvasztásba.:-)
Állítólag:-), ha a gyümölcsöket, zöldségeket szódabikarbónás vízben mosom meg, lemoshatóak a vegyszerek, a viaszos izék. Persze a beleszivárgó dolgoktól nem véd, de talán egy apró megoldás.

Lucrezia 2010.09.15. 12:32:16

@t.bernadette: Azoknak írok a blogban, akiket hozzám hasonlóan nem vet fel a pénz, és nem engedhetik meg maguknak a több tízezres illóolajokat, fair-trade bio alapanyagokat. Teszünk egy nagy lépést az egészséges életmód felé: elhagyunk rengeteg káros anyagot, de a végsőkig nem tudunk elmenni. Mint ahogy azt sem tudják sokan megoldani hogy a víz amit isznak/használnak, a levegő amit beszívnak tiszta legyen.
Igyekszem csupa olyan dolgot ajánlani, amik anyagilag nem sokkal megterhelőbbek, mintha a régi kozmetikumaikat vásárolnák, de még mindig olcsóbbak mint az igazán tiszta, feddhetetlen márkák.
Az Aromaxos olajokban a leírtaktól függetlenül bízom, és használom őket. Elvégre a főzéshez használt olajokat is vegyszerrel finomítják, majd eltávolítják belőle, és mégis megesszük. Amíg nincs jobb (és nem sokkal drágább) alternatíva, e miatt nem izgatom magamat.

t.bernadette · http://bernadette31.blogspot.com/ 2010.09.15. 21:34:22

@Lucrezia: Na igen, könnyű rávágni, hogy a bőr hibái belülről jönnek,nesze candida diéta, és százezres méregtelenítés.:-), meg víztisztító ennyiért stb. stb. :-). Jut eszembe. A másik oldalon írtam nektek:-). Találtam egy ebay oldalt, ahol hidegen sajtolt olajok vannak nagy kiszerelésben is elég baráti áron. Mandulából, vagy egyéb alapból szerintem nem kunszt ellocsolni fél-1 litert :-). Esetleg lehet közösködni is.

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.09.16. 15:36:39

:)
Azt hiszem, ugyanarról az oldalról beszélünk :) Nagyon nem szeretem, amikor bármiben tanácsot kérek, de tényleg, samponválasztástól kezdve arckrémig lehet az bármi, az a válasz, hogy méregtelenítsek. És engedtessék meg nekem, hogy ne bízzam azokban a méregdrága kütyükben, amiket mind be kéne zabálnom ahhoz, hogy méregtelenedjek, csak azért mert egy tanácsadó (akinek nincs is vonatkozó végzettsége, semmilyen)látatlanban ötsornyi tünet alapján ezt javasolta. Én ezt valahogy úgy képzelem, hogy ha nem eszem semmi szemetet, sokat iszom, akkor a szervezetem megoldja magától. Aztán lehet, naiv vagyok. Meg a másik, hogy miért van az, hogy az én bőröm zsíros, anyumé száraz és ugyanazt esszük?... Na mindegy. Tudom, hogy fontos az egészséges táplálkozás, de nem szeretem, amikor tanácsadás címén méregdrága és számomra ködös hatásmechanizmusú és összetételű termékeket tukmálnak rám.

eeversion · http://ftldftba.blogspot.hu 2010.09.16. 15:41:08

Bocsánat a fenti kifakadásért, nyűgös vagyok...

Olajakról: azért van abban valami elképesztően felháborító, ahogy a YouTube-on az amerikai lányok fél-egy literes flakonokból öntik a keverékeikbe a legegzotikusabb olajakat. Ott tényleg minden van, és valószínű nem megy át annyi viszonteladón, mint ami Magyarországra jön. A másik, amit nem bírok megemészteni, hogy mindegyiküknél ilyen bödönnyi irtó jónak kinéző shea vajak vannak :) Skandallum!

t.bernadette · http://bernadette31.blogspot.com/ 2010.09.16. 18:25:57

:-). Annyi baj legyen. Én csak figyelmen kívül hagyom az ajánlást és kész. Elfogadom, hogy jók a termékek. De fogadja el más is, hogy ennyit nem lehet kifizetni rá büntetlenül. Én is rájöttem, hogy ha nem veszek szemetet (kajából), több marad és meg tudom venni az egészségesebb alapanyagokat, amiből majd én készítek egészséges ételeket. De ebbe már nem fog beleférni a 3x-os áron adott táplálékkiegészítő. Bármilyen jó is.

Á, ott töredék áron van. Vagy kb ennyiért, de ugye nem ennyit keresnek :-). De mi meg ügyesebbek vagyunk, mert ezekből is jót csinálunk. Most vettem mangóvajat ebay-en. Igaz, hogy az ott sem olcsó, de még postaköltséggel is mondjuk 70%-kal többet kapok, mint itthon. És ha átnézel a fórumra, írtam egy linket is ;-). Főleg a bázisolajok figyelemfelkeltőek. Legalábbis nekem :-). Az illókból is vettem párat. Az kb. itthoni árban van, vagy lehet kicsit drágább is, mert 10ml, amíg az Aromax legtöbbször 15. De van nagyobb kiszerelésben is, és talán egy sokat használtat, mondjuk teafát megéri nagyobbat venni

Zsidanna 2010.09.17. 14:22:22

@eeversion: Húú de egyet értek vele, telejesen minden szempontból...Nem vitatom a méregtelenítés fontosságát, de, hogy csak egy féle képpen és csak eszméletlen áron, na azt viszont igen. Én is írtam egy tanácsadónak érdeklődve a méregtelenítésről, errreátküldtek jó hosszú kérdő íveket, amiket vissza is küldtem egy levél kiséretében, melyben léeírtam egy csomó kérdésem és azt is, hogy nem vagyok anyagilag eleresztve, szóval olcsóbb megoldásokat ajánljon, na erre viszont már nem kaptam választ... és ez nagyon felháborított...mert reklámozzák, oké vegyük figyelmen kívül, de ezt én már túlzásnak tartottam.
A cikkeket szeretem olvasgatni, de az a része nagyon nem tetszik.
ÉS az is igaz, hogy költsünnk kevesebbet szemétre, és a többit költsük egészséges ételekre, de ez se megoldható maradéktalanul, ha egy családban többen élnek, több igénynel, de egy kasszával:D

t.bernadette · http://bernadette31.blogspot.com/ 2010.09.17. 17:07:47

@Zsidanna: Nekem annyiból volt szerencsém, hogy azuram is éppen akkor unta meg, hogy bazi öregnek és daginak érzi magát, így csatlakozott az egészséges törekvéseimhez. Igyekszem nem a végletekig elmenni, és finomakat főzni. A sütit néha hiányolják:-). Nem kicsit volt kellemetlen, amikor a fiam, amikor anyáról kellett beszélni anyák napján közölte, hogy süssek több sütit, mert imád enni :-). Amúgy sem voltam készétel párti, nemigen főztem zacskóból, (mert szerintem rohadt drága), de most még több dolog ami kézzel készül. Kekszek, joghurtok, kenyerek. És több gyümölcs, zöldség, ami nem olcsó. De nem drágább, mint a gumicukor vagy a cukros kekszek. A gyerekek értik meg a legnehezebben, hogy az édesség nem étel. Épp ma jutott eszembe, hogy a péksüti mennyire drága. 2-3 kakóscsiga árából 1 tepsinyit sütök, t.ő. lisztből mézzel. De semmiképpen sem 2 dbot. Persze, az időt kell megfizetni. De pl. egy kenyérrel max 10 perc az effektív munka.

Zsidanna 2010.09.17. 18:06:15

@t.bernadette: Hát nem tudom te hogyan csináld a kenyeret, de nálunk nincs saját kenyérsütőnk, aztán míg egy teljes kiörlésű kenyeret megdagaszt az ember, na az felér egy kiadós tornával karra :D Bár én főleg pizzát szoktam sütni teljes kiörlésű rozs kenyérből:)
Nekem mondjuk annyiban szerencsém van, hogy nincs még gyermekem, de majd ha lesz akkor biztosan az elejétől kezdve egészségesen táplálom, és akkor nem lesz mit hiányoljon :)
Meg aztán igaz, hogy péksütiket milyen könynen lehet sütni otthon, meg naná hogy olcsóbb, de ahhoz is idő kell:D Nekem jelenleg ez a legnyagobb gondom :) De majd kialakul szépen lassan fokozatosan :) Bár kész ételt mi soha nem ettünk, csak régen rengeteg sütit, csokit meg chipset :S

t.bernadette · http://bernadette31.blogspot.com/ 2010.09.30. 11:01:13

@Zsidanna: Nekem van, de t.ő-t nem tud sütni. Vagyis elvben tud, gyakorlatban meg egy kődarabot süt :-). Úgyhogy kézzel. VAgyis a kis kézi robotgép dagasztó karjával. Mondjuk max 5 perc alatt kimérem, minimum 5 percig magas fokozaton dagasztom. Aztán ráfelejtek, amíg kel. Utána újabb 5 perc, amíg megformázom, vagy megfonom a kalácsot. Aztán újra kel, (ezt általában a kikapcsolt sütőben teszi), majd bekapcsolom a sütőt és kész is. Így tulajdonképpen 10-15 perc effektív munka van vele. De olyat is lehet, hogy bedagasztom, és beteszem a hűtőbe, ha csak délután, vagy reggel akarom megsütni. Ott szép lassan megkel.

Timi1983 2010.11.20. 18:04:41

Ma csináltam arckrémet: 1 rész kókuszzsír, 1 rész kakaóvaj, 1 rész shea vaj, avokádóolaj, jojobaolaj, e-vitamin olaj

majd ylang-ylang, levendula és narancsolaj ....sajnos lehet az olajokból sokat tettem. remélem nem fognak irritálni. mind esszenciális kivonat...remélem csak nem lesz baj

Lucrezia 2010.11.21. 19:51:17

@Timi1983: Szia! Az arckrém nagyon jól hangzik! Milyen illóolajokat használtál? Ha nem valami nagyon drágát, hanem olyan normál kategóriájút mint az aromax vagy a naturol, akkor nem hiszem, hogy gond lesz. Persze először csak kis helyre kend fel, és várd meg mi lesz. Szerintem hamar kiderül, ha irritálja a bőrödet..

Timi1983 2010.11.21. 21:25:10

még pár éve kaptam Angliából. csodaszép fadobozban van és eddig csak a levendulát használtam belőle. Az van ráírva, hogy Aroma olfactory, pure essential oil, 0.33 fl.oz.

Nem lett őle semmi bajom, viszont így, hogy nem raktam bele méhviaszt szobahőmérsékleten folyik, a hűtőben viszont túlságosan megdermed. előnye, hogy a kezemre teszek belőle, összedörzsölöm és úgy masszírozom be az arcbőrömbe..és persze így a kezemre is jut:)

Timi1983 2010.11.22. 20:18:07

Nem tudsz segíteni házi alapozóban? Annyira sajnálom a natúrkrémes arcomat mű vacak alapozóval bekenni...és sajnos muszáj, mert jelenleg még pattanásos, bár holnap kapok fekete szappant. köszönöm

Lucrezia 2010.11.22. 22:20:56

@Timi1983: Szia! Nehéz kérdés! Persze, hogy meg lehet csinálni az alapozót házilag is, de a hozzávalókat nálunk még nehéz beszerezni. Ilyenek kellenek hozzá: mikroszemcsés titánium dioxid, cink oxid, bizmut oxiklorid, magnézium sztearát, sárga vas oxid, barna vas oxid, vörös vas oxid, mica por
Ha ezeket be tudod gyűjteni, szívesen írok neked receptet. Nem lehetetlen, csak nem árt egy kémikus ismerős.

Timi1983 2010.11.23. 05:36:33

Lenne...de megéri-e? nekem ez nagyon nem tűnik egészségesnek....olyasmire gondoltam mint amit Ilcsi néni csinál...vagy jobbha nem tudom abban mi van? :DD

margarethe 2010.11.23. 16:14:35

@Timi1983: Minden natur/bio termékben az van, amit felsorolt Lucrezia az előbb. Hiába mondják, hogy ez szuperjó, mert ásványi...Keress rá az összetevőkre, nem igazán egészséges szerintem ilyesmit magunkra kenni...
Használtam egy darabig a Dr. Hauschka alapozóját, púderjeit, de én is azt vallom, hogy a bőrnek ilyesmire nincs szüksége. Púder helyett egy kis kukoricakeményítőt használok. Ezt egy könyvben olvastam (szerk. Hulda Clark)

Timi1983 2010.11.23. 18:12:30

igazad lehet:( csak az a baj, hogy amikor tanulok, marom az arcomat:((( persze utána rá kell kennem két kiló ilcsi ichtiolos krémet majd La roche alapozót....erről akarok leszokni. ma megkaptam a fekete szappant...afrikai:) remélem segít

margarethe 2010.11.23. 18:33:39

Mindenhol kened a fekete szappant, vagy csak a problémás részeken?
Én levendulaolajos sheás hidratálót csináltam a shea vajas krém alaprecept szerint. NAGYON jó! Próbáld valahogy megállni, hogy az arcodhoz érj...Rengeteget jelent!
De ha már kened az arcod alapozóval,akkor ne az említett márkákat, tiszta méreg mind. Próbád ki akkor a Hauschkát vagy hasonlót...ha nagyon kell...

pandora2011 2011.04.05. 09:47:05

Szia Kedves Lucrezia és üdv mindenkinek!
Gratulálok a blogodhoz, három napja találtam rá de már majdnem kiolvastam!
Szuper!! Nagyon sok hasznos tanácsot kaptam tőletek, egy ekcéma ellenes praktikát most én is szeretnék veletek megosztani. A lábamon két helyen egy-egy százforintos nagyságú ekcémás, kemény folt jött ki most a tél végén. Három evőkanál avokado olajba két csepp levendulát cseppentettem, ezzel kentem be, erre pedig tömör körömvirág krémet tettem. Egy hete kenem, és nagyon szépen javul. Mindenkinek nagyon szép napot!!!

Diamiácska 2011.04.07. 18:56:59

Narancshab, a te problémás bőröd zsírosat jelent? Vajon jó lenne a shea az én vegyes, kicsit pattanásos bőrömre?

Narancshab 2011.04.09. 10:11:25

@Diamiácska: Szia! Az én bőröm nagyon száraz. Kb. egy éve használom az afrikai fekete szappant, ami számomra az arcradírt is helyettesíti. Hihetetlenül jól tisztít. A lemosás után hónapokig a shea vajat használtam. A kezdeti rosszabbodás után, kb. két hét múlva elkezdett javulni a bőröm. Mostanában ritkán használom az arcomra a shea vajat, helyette legtöbbször sárgabarackmag olajat kenek az arcomra. Sokkal gyorsabban felszívódik. Ha mégis szükségem van Sheára, akkor azt erre kenem rá. Nekem ez így tökéletesen bevált. De már többször leírták itt mások is, hogy mindenkinek saját magának kell kikísérleteznie, mi is a megfelelő a bőrének. Sok sikert! :-)
süti beállítások módosítása