Szép nagy mennyiségű shea vajat kaptam tegnap. Egyik kedves blog olvasóm Angliában járt, és hozott nekem egy egész bödönnel. Ezt a fajta szép, nagy darabos sheát itthon még nem is láttam, nálunk általában kis tégelyekbe gyömöszölve (olvasztva?) árulják. Nagy élmény így egyben látni, tényleg olyan mint a képeken.

Úgyhogy mostantól shea vajas recepteket fogok keresni és gyártani mivel amúgy is a kedvenc alapanyagom. Kezdem ezzel az arcradírral, amilyet már régóta szerettem volna csinálni.

5 ml oliva olaj

20 g shea vaj

6 g méhviasz

3/4 csésze finomra őrölt tengeri só

10 csepp grapefruit olaj

Olvasszuk meg gőz fölött a shea vajat és a méhviaszt, úgy, hogy a víz ne forrjon nagyon, csak épphogy. Öntsük hozzá az oliva olajat, és jól keverjük össze. Vegyük le a gőzről és folyamatosan keverjük (verjük) amíg hűl egy kicsit. Ekkor adjuk hozzá az illóolajat és a sót. Keverjük el jól és tegyük egy tiszta, fedeles üvegtégelybe.

Mindig zuhanyozás után használjuk, amikor a bőr még nedves. Masszírozzuk az arc bőrébe finom, körkörös mozdulatokkal. Használhatjuk a testünkre is, a szárazabb, keményebb részeken erősebben dörzsölve.

Jól öblítsük le az arcunkat és itassuk fel róla a vízet egy törölközővel. Legalább hetente egyszer használjuk ezt a radírt, hogy selymesen sima legyen a bőrünk.

Szerző: Lucrezia  2010.04.26. 21:03 18 komment

Címkék: arcápolás recept testápolás illóolaj méhviasz arcradír testradír shea vaj oliva olaj

A bejegyzés trackback címe:

https://lukreciakencei.blog.hu/api/trackback/id/tr211952295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enidrolma 2010.05.01. 10:31:48

Kedves Lukrécia! Először is gratulálok a blogodhoz! Érdekelt a parfümkészítés, így akadtam rád és már egy ideje lelkesen olvasom az írásaidat. Óriási, hogy ki lehet kerülni azt a sok kemikáliát és még a környezetet is jobban kíméljük ezáltal...
Érdekelne, hogy az ismerősöd hol vette Angliában a "bödön" darabos shea-vajat, a húgom uis ott él és talán hasznos lenne neki az info. Köszi szépen mindent! : )

Lucrezia 2010.05.03. 08:11:00

Szia!
Nagyon örülök, ha találsz az oldalon hasznos dolgokat. A shea vajat az interneten rendelték, mert boltban sehol sem kaptak nagyobb mennyiséget. De azt mondják így is megérte, és nagyon hamar kihozták. sheabuttercottage.co.uk/
Asszem 1.2 kg volt egy bödön.

enidrolma 2010.05.04. 11:28:29

Köszönöm szépen az infót! :)

niamano · http://www.hibiscusforrest.com 2010.05.05. 21:22:45

Most jött meg a shea-m (amúgy hogy kell ejteni?) Angliából, szanaszét ment a belső zacskó, ott álltam fölötte, hogy most mégis hogy szedjem ki, mikor ha hozzányúlok elolvad?? Aztán rájöttem: egy villával leszedtem amennyit tudtam, aztán betettem a hűtőbe a zacsikat. Kb. fél óra múlva kivettem, és szó szerint letörögettek a darabok a zacskóról! Nyom nélkül! Azt hiszem így lehet a lehető legkevesebb anyagot elveszíteni. Aztán beletettem egy csatos üvegbe, összeolvasztottam (remélem ezzel nem ártottam neki) vízfürdőben, és most csücsül a hűsön :)
-tudom nem szorosan a recepthez kapcsolódó dolog, de hátha segít valakinek, amikor hasonló helyzetbe kerül.

Zsidanna 2010.05.05. 21:35:11

Szia Niamano!

Megmondanád, hogy pontosan Angliából honnan rendelted a sheát és hogy rendeléstől számítva mikor jött meg?:) Csak mert én is rendeltem és kíváncsi vagyok kb. mikorra várható:)
Egyébként én úgy tudom "sea" a kiejtés:)

niamano · http://www.hibiscusforrest.com 2010.05.05. 21:38:18

poplarsheabutter-től az e-bay.co.uk-n, hétfőn postázta (majd' egy héttel a fizetés után)és ma itt is volt!

Narancshab 2010.05.06. 00:51:57

@niamano: Szia! Itt antalvali.com/shea-vaj-afrika-aranya.html van egy szuper összeállítás a shea vajról, a kiejtéséről is írnak: "Hétköznapi nevén shea, vitellaria vagy karité a Sapotaceae családba tartozó fa.
Általános neve sí yiri ("shea tree") Bamanában Mali nyelven. Ez az angol szó eredete, és helyesen kiejtve valójában sí. A fát gharit-nek hívják Szenegálban wolof nyelven, amiből a francia karité megnevezés származik."

niamano · http://www.hibiscusforrest.com 2010.05.06. 17:58:39

Köszi!
Szuper ez az összeállítás! Tök érdekes :)

Titapuszi 2010.07.21. 20:15:52

Megtaláltam a legolcsóbb arcradírt, de mindenki döntse el, hogy számára megfelel-e.

1 ek. méz
3 ek. só
1 tk. bázisolaj (bármilyen jó)
1 nagy citrom leve
ízlés szerint illóolaj, de el is hagyható

Kikutyulni és felhasználni, nekem többet segített, mint bármi más...

Zsidanna 2010.07.21. 21:30:13

@Titapuszi: Szia, én ezt használom már vagy fél éve, és tökéletesen bevált. Örülök, hogy felteted, jó ötlet volt :) Esetleg annyit hozzáfűznék még, hogy zsíros bőrüeknek talán kihagyható a bázisolaj, és teafát meg rozmaringot használjanak. Nekem nagyon szépen kezeli a pattanásaimat is :)

bbbildi 2011.03.22. 00:14:39

Szia Lukrécia!
Nem régóta olvasgatom blogodat, és nagyon tetszik, Gratulálok!
Ezt találtam a shea vajjal kapcsolatban, gondoltam megosztom, hátha hasznos lesz.
afrikahandel.de/en/Shea-butter/Shea-butter---1.html

Lucrezia 2011.03.25. 18:19:13

@bbbildi: Szia! Örülök, hogy tetszik. Igen, ez egy jó minőségű shea vaj, bár nem olcsó. Mintha valaki árulná nálunk is.

kt87 2011.04.10. 01:55:55

az arcradírodat szeretném elkészíteni, ehhez én pont ilyen shea vajat vettem a napokban egy bödönnel itt:
okokucko.hu/kategoria/shea_vaj.html

Lucrezia 2011.04.11. 20:51:58

@kt87: Ismerem! Az tényleg egy nagyon jó minőségű sheavaj. És gyorsan elfogy az a hatalmas bödön.

kt87 2011.04.13. 20:18:21

Megérkezett! Eddig sárga színű shea vajaim voltak, ez pedig egészen világos zöldes színű, nagyon jó az állaga és isteni shea illata van. Az a vicc, hogy a már csak a tengeri só hiányzik a recept elkészítéséhez.

Lucrezia 2011.04.16. 21:58:46

@kt87: Szia! Remélem, sót azért sikerült valahonnan szerezni... Ugye milyen sokféle shea van? Még nem tudtam eldönteni, melyik a legjobb.

kt87 2011.04.20. 10:30:52

@Lucrezia: Szia, sikerült és valami csoda lett ez az arcradír shea vajjal. Az arcradírozás után hihetetlenül jól felszívódott a krémem, amit még recept nélkül készítettem (shea vaj + mangóvaj + kókuszolaj). Nekem most finomított mangóvajam van, de ígérik, hogy hamarosan finomítatlan mangóvaj is kapható lesz. A mangóvajnál is jobb, ha finomítatlan állapotban használjuk ugye? Nagyon köszönöm a receptet. Most szépen végigpróbálom a többit is.

Lucrezia 2011.04.20. 21:09:03

@kt87: Szia! Nagyon örülök, hogy jól sikerült. Igazából bármiről van szó, ha finomítják akkor már nem az a természetes anyag, ami volt. A finomítatlan mindig a leghatékonyabb, de mivel a kozmetikai ipar mindent szagtalanít és színtelenít, hogy aztán mesterséges illatot és szint adjon neki, ezért mindent finomítanak. Persze az eljárástól függ, nem mindig károsodik az anyag, lehet, hogy a te mangóvajad esetében sem.
Sok sikert a többi recepthez, írj, ha segítségre van szükséged.
süti beállítások módosítása